Kiderült, mikortól kérhető a koronavírus elleni oltás

Többen is arról számoltak be, hogy hiába kérnék az oltást, egyelőre az nem elérhető.

A felnőtt lakosságnak ötvenezer Covid-ellenes vakcinára, a 12 éven aluli gyerekeknek pedig 800 darabra keres beszállítót a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – számolt be a közbeszerzési értesítőben közzé tett nyílt tender felhívásról a Népszava. Vagyis feleannyi Covid-vakcinát vesz idén az állam, mint tavaly. 

Oltást szív fel fecskendőbe egy kéz.
Aki kérné az oltást, még várnia kell. Fotó: Getty Images

Mennyi és milyen vakcina érkezik?

A közbeszerzési adatbázis szerint az NNGYK szeptember 26-án írta ki a közbeszerzést az új Covid-vakcinák vásárlására. Kikötés, hogy a vakcinának rendelkeznie kell magyar vagy uniós engedéllyel. Utóbbi jelenleg öt Covid-vakcinának van, ebből három mRNS-alapú: a Moderna és a Pfizer–BioNTech már ismert oltása, illetve az amerikai Arcturus Therapeutics idén februárban engedélyt kapott vakcinája.

Az Arcturust azonban a további feltételek kizárják. Egyrészt nincs a vakcinájából 1×1 adagos kiszerelés. Másrészt az eredeti SARS-CoV-2 vírustörzs alapján készült, és nem frissítette még a gyártó az újabb variánsok alapján. A feltételek alapján tehát a Moderna és a Pfizer adhat idén érvényes ajánlatot – összegez a Telex.

Kapcsolódó cikk

Ezért baj, ha másodjára is elkapják a gyerekek a koronavírust
koronavírus
Ezért baj, ha másodjára is elkapják a gyerekek a koronavírust

Mikortól lesz elérhető?

Erre pontos dátum még nincs, de november második fele a legreálisabb. Bár az még jóval odébb van, jó hír viszont, hogy a jelenlegi Covid–19 megbetegedés már teljesen más, mint a pandémia idején volt, jóval enyhébb tünetekkel jár.

Kiknek javasolják?

  • Időseknek;
  • krónikus betegeknek;
  • legyengült immunrendszerű betegeknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!