Koronavírus: a háziorvosok szerint újra nő a fertőzöttek száma

A háziorvosok azt tapasztalják, újra nő a fertőzöttek száma, egy laborban pedig 5-ről 13,5 százalékra nőtt a pozitív tesztek aránya.

Bár a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint június közepén csaknem ötezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma, a Népszava által megkérdezett szakembereknek ezzel ellentétes tapasztalatai vannak. Darvai László ostorosi háziorvos arról számolt be, hogy a koroanvírus-fertőzöttek száma nyolc-tíz napja kezdett nőni. Főként gyerekek, fiatal felnőttek körében terjed most a vírus. Tapasztalatai alapján a COVID-teszt közel az esetek felében igazolta a fertőzést.

koronavírus, COVID-19, teszt, mintavétel
SZAKÉRTŐK SZERINT HAMAROSAN HOZZÁNK IS MEGÉRKEZIK AZ OMIKRON ÚJABB ALFAJAINAK HULLÁMA. FOTÓ: GETTY IMAGES

A Heves megyein kívül egy Dunakanyarban valamint egy Borsodban praktizáló háziorvos is hasonló tapasztalatokról számolt be, ráadásul egy magánlabor adatai is arról tanúskodnak: újra nő a fertőzöttek száma. Míg két hete a minták öt százalékában igazolódott a fertőzést, mostanra ez az arány már 13,5 százalék – mondta a lapnak Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

Míg a háziorvosok tapasztalatai szubjektívek, a Neumann Labs adatai olyan indikátorok, amelyek már egy trendet jelezhetnek – értékelt a Népszavának Kemenesi Gábor virológus. Mindez már érzékeltetheti, hogy érkezik hozzánk is az omikron újabb alfajainak hulláma, de ennél biztosabbat nem lehet mondani, mert nincsenek hozzáférhető adatok.

A szakember emlékeztetett arra is, hogy két oltás nem elégséges az omikronnal szemben. Mindenképpen háromra van szükség a hatékony védelemhez. Az öt év feletti, oltható lakosságból jelenleg nálunk minden hetedik tekinthető vakcinával védettnek. Az idő múlásával ugyanis gyorsan csökken a védettek száma. Májusban még csaknem kétmillióan voltak vakcinával védettek. Június közepére, azaz jelenleg már csak 1,38 millió emberről lehet elmondani azt, hogy az oltás által védettnek tekinthető, függetlenül attól, átesett-e a betegségen vagy sem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.