Két hét múlva újabb hulláma jön a H1N1-nek

Néhány hét választ el minket a H1N1 influenza újabb hullámától. Bár a járvány jelenleg elcsendesült, ez nem jelenti a végét - mondta dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos a ma délután tartott sajtótájékoztatón.

InfluenzaA H1N1 vírussal megbetegedettek száma az utóbbi két hétben nem növekedett, de ez koránt sem jelenti a járvány végét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy számítani kell egy második, sőt, egy harmadik hullámra is. A második január közepétől áprilisig várható, tehát aki a napokban beoltatja magát, az már védettséget fog élvezni, és jóval kisebb eséllyel betegszik meg.

Közel négymillió potenciális jelöltje van még a H1N1 vírusnak Magyarországon. Bár a lakosság közel 30 százaléka már beoltatta magát, a kívánatos 45 százalék lenne.

A védőoltást felvevők közül országos viszonylatban kiemelkedik a nyugat-dunántúli régió, majd kelet felé haladva csökken a vakcinát kaptak száma.

Az orvosok felhívták a figyelmet, hogy ne csak magukra, hanem a környezetükben élőkre is gondoljanak az emberek. A közösségi védekezés akkor lép életbe, ha a többség védettséget szerzett. Ez a védettség azonban még országos viszonylatban sem alakulhatott ki az oltottak alacsony száma miatt.

A H1N1 ellen továbbra is egyetlen megoldás a védőoltás, a vitaminok és immunerősítők nem védenek a vírus ellen. A vírus tavaszi hullámát várhatóan egy őszi-téli követi majd, így érdemes időben felkészülni rá.

Márkus Mónika

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!