Kész a Pfizer vakcinája az 5-11 év közöttieknek

A Pfizer benyújtotta az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett vakcina engedélyezési kérelmét.

Benyújtotta a Pfizer az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét. Az FDA tanácsadó bizottsága előreláthatólag október 26-án ülésezik, hogy megvitassa az amerikai cég és a német BioNTech biotechnológiai vállalat vakcinájával kapcsolatos kérelmet.

A szülők és a törvényhozók is sürgetik

A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Úgy fogalmaztak: "valószínűleg hetek, nem pedig hónapok alatt" döntenek majd. Az amerikai sajtó beszámolói szerint nagy a nyomás a testületen, ugyanis a fiatalabb gyermekeknek szánt oltás engedélyezését mind a szülők, mind pedig a törvényhozók sürgetik.

Koronavírus: gyerekeknél ezek a tünetek is gyakoriak Még mindig tartja magát a tévhit, hogy a gyerekeket nem érinti a koronavírus-fertőzés, holott ez nem igaz - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szakember arról is beszélt, mely COVID-19-hez kapcsolható tünetek gyakoriak a kisebbeknél.

A hivatalos statisztikák szerint a gyermekek - az idősebbekkel ellentétben - általában nem betegednek meg súlyosan az új típusú koronavírustól. Azonban az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája (AAP) által közzétett adatokból kiderült, hogy szeptember utolsó hetében csaknem 175 ezer új esetet regisztráltak az Egyesült Államokban a gyermekek körében. Ez pedig az országban feljegyzett összes új eset mintegy negyedét teszi ki.

A BioNTech a múlt hónapban jelentette be, hogy az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett vakcinájuk hatékony és biztonságos. Mint elmondták: a kisgyermekeknek fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis. "Örülünk, hogy a téli szezon kezdete előtt adatokat tudunk benyújtani a szabályozó hatóságoknak az iskoláskorú gyermekek e csoportjáról" - mondta akkor Ugur Sahin, a BioNTech társalapítója és igazgatója.

A szülők és a törvényhozók is sürgetik a 11 év alattiak oltását. Fotó: Getty Images
A szülők és a törvényhozók is sürgetik a 11 év alattiak oltását. Fotó: Getty Images

Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója szeptemberben azt mondta: "kiemelt sürgősséggel" dolgoznak azon, hogy minél hamarabb rendelkezésre álljon a koronavírus elleni oltás a fiatalabb gyermekek számára is. Walensky akkor azt mondta: arra számítanak, hogy amennyiben a vállalatok ősszel benyújtják az engedélyezési kérelmeiket, "ideális esetben a fiatalabb gyermekek az év végéig megkaphatják az oltásukat".

A Gyermekgyógyászat című amerikai orvosi szaklapban csütörtökön megjelent kutatás szerint az Egyesült Államokban a járvány miatt több mint 120 ezer gyermek vesztette el "elsődleges gondozóját". A tanulmány szerint ez azt jelenti, hogy minden ötszázadik gyermek elvesztette valamelyik szülőjét vagy gondozóját a COVID-19 következtében.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), a londoni Imperial College és számos más egyetem által végzett kutatás kiemeli, hogy a gyermekek körében a járvány kezdete óta folyamatos az úgynevezett "másodlagos tragédiák" átélése. Közleményükben arra szólítják fel az országos egészségügyi intézményeket, hogy nyújtsanak válaszokat az egyre növekvő problémára, ugyanis ez "közegészségügyi és erkölcsi követelmény".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.