Kemény influenzaszezon jöhet a szakértők szerint

Több új kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy durva lesz az idei influenzaszezon. Éppen ezért sok szakértő már most arra biztatja az embereket, hogy oltassák be magukat.

Nehéz pontosan meghatározni, mennyire lesznek súlyosak a jövőbeli infulenzajárványok, a most következőt azonban különösen keménynek jósolják az amerikai szakértők - írta meg az NBC News. Az idén várható nagy robbanást azzal magyarázzák, hogy a gyerekek ezúttal jóval lazább szabályok mellett tértek vissza az iskolába, az általános maszkhasználat, a létszámkorlát és a távolságtartás jórészt feledésbe merült, a tavalyi influenzaszezon ráadásul gyakorlatilag elmaradt, így a lakosság alap védettségi szintje is jóval alacsonyabb jelenleg, mint a korábbi években.

Megfázás, influenza vagy koronavírus-fertőzés? Infografikánk segít eligazodni, hogy milyen tünetekkel járnak ezek a fertőző légúti betegségek.

Idén sokan elkaphatják az influenzát

A lakosság alapvédettségének egy részét az oltással immunizáltak teszik ki, míg a fennmaradó részt azok, akik az előző évben átestek a betegségen: ők jó eséllyel nem betegszenek meg, ha az előbbihez hasonló törzs terjed az aktuális szezonban - magyarázta Mark Roberts, a Pittsburghi Egyetem laboratóriumi igazgatója. Idén azonban látványosan megnőhet az influenzás betegek száma, hiszen tavaly csak nagyon kevesen kapták el ezt a vírust, így az alapimmunitás igen alacsony szinten van.

influenza, influenzajárvány, influenzaszezon, influenza elleni oltás
Idén sokan elkaphatják az influenzát. Fotó: Getty Images

A szakértő két számítást is elvégzett csapatával. Modelljeik segítségével azt próbálták megjósolni, hogy az idei influenzaszezon során mennyien kerülhetnek kórházba a betegség miatt. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint Amerikában évi 200 ezren kerülnek kórházba az influenza miatt. A kutatók szerint ez a szám a legrosszabb forgatókönyv esetén - ha egy rendkívül fertőző influenzatörzs indul terjedésnek, és emellett nagyon alacsony lesz a lakosság átoltottsága - akár meg is háromszorozódhat. Ez tehát azt jelenti, hogy ha minden a legrosszabbul alakul, az idei szezonban 600 ezer infulenzás beteg szorulhat kórházi kezelésre csak Amerikában.

A jó hír azonban az, hogy egyelőre nem látnak arra utaló jeleket, hogy egy ilyen, durván ragályos vírustörzs jelenne meg. Ám ha ez mégis megtörténne, akkor legalább a lakosság 75 százalékának beoltására lenne szükség ahhoz, hogy megelőzhető legyen a kórházak túlterhetsége - az influenza elleni átoltottság azonban az eddigi tapasztalatok szerint maximum 50 százalékot tud elérni Amerikában. Mindenesetre egyes szakértők - köztük Hsziaojen Szu, egy washingtoni gyermekkórház infektológus szakembere - már most arra biztatnak mindenkit, hogy oltassa be magát .

Kezdenek megtelni a gyerekkórházak

Az infulenzaszezon alakulása különösen érdekes kérdés lesz a gyermekek körében. Amerikában ugyanis már nyáron is sok kiskorú került kórházba olyan vírusok miatt, amelyek jellemzően télen terjednek. Mostanra pedig - a delta koronavírus-variáns okozta fertőzések miatt - már elég sok intézményben megteltek a gyerekosztályok. Ha erre még rátevődik az influenzás esetek magas száma, akkor az katasztrofális helyzetet teremt a kórházakban - mondta David Kimberlin, a Birminghami Alabama Egyetem fertőző betegeket kezelő gyermekosztályának egyik vezető szakembere.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.