Katasztrófa Világjelentés

Földünkön naponta körülbelül hétezer ember válik HIV-fertőzötté. 1981 óta több mint 25 millió ember halt meg AIDS-ben. Jelenleg mintegy 33 millió ember él HIV-fertőzöttként - áll a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének 2008-as Katasztrófa Világjelentésében.

AIDSA legtöbb beteg Afrikában él, itt a HIV-fertőzöttek aránya eléri a 20 százalékot.

Európában elsősorban az intravénás droghasználók, a prostitúcióból élők, valamint a homoszexuális férfiak körében gyakoribb a fertőzés.

Tapasztalatok szerint a HIV-fertőzöttek a katasztrófák és válsághelyzetek esetén a legkiszolgáltatottabbak.

A Nemzetközi Vöröskereszt a nyolcvanas évek óta küzd a járvány ellen: az európai országok Vöröskereszt-szervezetei intenzív egészségnevelési és prevenciós kampányokat folytatnak, támogatják a bebörtönzötteket és a börtönből szabadultakat, valamint szociális, pszichológiai és jogi segítséget nyújtanak a HIV-fertőzötteknek. 2006 decemberében több nyugat- és kelet-közép-európai Vöröskereszt-szervezet "Global Alliance on HIV" néven szövetséget hozott létre az AIDS elleni hatékonyabb küzdelem jegyében.

Az idei Katasztrófa Világjelentés az AIDS-járvánnyal kapcsolatos társadalmi problémákra adott megoldásként a humanitárius szervezetek, a kormányok és a helyi közösségek közötti együttműködés erősítését, az AIDS megelőzésével és gyógyításával foglalkozó programok bővítését, valamint a helyi közösségek aktivizálását szorgalmazza a társadalmi megbélyegzés és hátrányos megkülönböztetés csökkentése érdekében.

Az 52 európai és közép-ázsiai ország Vöröskereszt-szervezeteit koordináló Európai Zónairoda vezetője, Anitta Underlin szerint a megbélyegzés sokat ront a HIV-fertőzött emberek helyzetén, félelmet kelt az érintettekben és elszigeteli őket.

A Katasztrófa Világjelentés - a korábbi kiadványokhoz hasonlóan - a katasztrófákkal kapcsolatos általános statisztikát, amelyet a globális trendekről szóló fejezet egészít ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!