Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

A helyközi közlekedést ingyen vehetik igénybe az egészségügyi dolgozók a következő időszakban. Módosul a közlekedés menetrendje is.

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közlekedésben - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a koronavírus -fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Változik a menetrend

Az operatív törzs támogatta az ITM javaslatát, hogy az egészségügyi dolgozók - a járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként - díjmentesen utazhassanak a helyközi közösségi közlekedésben, a MÁV-Start, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatain a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Szólt arról is, hogy látványosan csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben, ez azt mutatja, az emberek komolyan veszik és betartják a népegészségügyi javaslatokat. Schanda Tamás elmondta: a kijárási korlátozással összhangban módosulnak a helyközi közlekedés menetrendjei. Valamennyi helyközi közszolgáltató március 30-ától április 10-éig a tanszüneti napokra érvényes menetrendre áll át, szombaton és vasárnap a szokásos hétvégi közlekedési rend lesz életben. A Volánbusz agglomerációs járatai április elsejétől a szombati mentrend szerint közlekednek.

A következő napokban összehangolják a MÁV és a Volán járatait, és leállítják azokat a kizárólag távolsági utazási igényeket kielégítő országos buszjáratokat, amelyek helyettesíthetők vasúttal. A MÁV-Start pótlás nélkül lemondja a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzár miatt egyébként is csak az országon belül közlekednének. A közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási igazolványokat, a fogyatékossággal élők esetében pedig eltekintenek a lejáró utazási dokumentumok meghosszabbításától.

Ózonnal fertőtlenítik a Volánbusz járatait a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként. Fotó: volanbusz.hu
Ózonnal fertőtlenítik a Volánbusz járatait a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként. Fotó: volanbusz.hu

Az államtitkár azt kérte, lehetőség szerint az utasok mobilapplikáción vásárolják meg jegyüket. A Volánbusznál is megszüntetik a vezetőnél történő jegyvásárlás lehetőségét, ehhez ki is alakítottak egy mobilapplikációt. Ennek akadálymentes változatán még dolgoznak, így a vakok és gyengénlátók addig díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain. Elmondta azt is, engedélyezték, hogy a Volánbusz a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadja, addigra ugyanis várhatóan elkészül a mobilbérlet.

Ezekről a változásokról levelet küldenek a települési polgármestereknek, amelyben tájékoztatják őket ezekről a változásokról és azt kérik, tegyék elérhetővé ezeket a kedvezményeket a helyi közlekedésben is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi közlekedésben is lehetőség szerint meg kell tartani a 1,5 méteres távolságot, és ha nem halasztható az utazás, ajánlott a járművek használata után kezet mosni, fertőtleníteni .

Azzal kapcsolatban, hogy pénteken torlódások alakultak ki a határokon a teherforgalomban, azt mondta, azok reggelre megoldódtak. A teher- és áruforgalom zavartalansága nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági érdek - szögezte le. Ellenőrzik a teherszállításban dolgozókat, és ha az egészségügyi vizsgálat koronavírus-fertőzés gyanúját állapítja meg, a magyar állampolgárnak karanténba kell vonulnia, a nem magyar állampolgár pedig nem léphet be az országba. Az egészséges fuvarozók azonban dolgozhatnak.

A felsőoktatási intézményekben elrendelt iskolalátogatási tilalomról szólva hangsúlyozta, az ITM felszólította az intézmények vezetőit, hogy változatlanul tartsák fenn az egészség védelmét szolgáló intézkedéseket, az intézményekben továbbra is távoktatásban folytatódik a képzés.

Szólt arról is, Magyarországon nincs ellátási probléma, az üres polcok annak tudhatók be, hogy lassabb a megszokottnál a polcok feltöltése. Hozzátette: egyszerűsítették a boltokba kiszállítás szabályozását és egyszerűbbé teszik új munkavállalók felvételét a kereskedelemben.

Jelezte: folyamatosan ellenőrzik az áruk és termékek minőségét, árazását; márciusban ötszáz boltot ellenőriztek, és figyelik a webshopokat is.

Kérjenek segítséget a bevásárláshoz az idősek

A szombattól hatályos kijárási korlátozással szintet lépett a járvány elleni védekezés - jelentette ki a sajtótájékoztatón Müller Cecília országos tisztifőorvos. Mint mondta, továbbra is egyértelmű cél a járvány terjedésének lassítása, és ehhez feltétlenül szükséges a teljes lakosság együttműködése.

A tisztifőorvos ismét azt kérte az idősektől, hogy maradjanak otthon, mert az ő legfőbb védelmüket az szolgálja, ha nem találkoznak másokkal. Egyúttal azt is javasolta nekik, hogy a bevásárláshoz kérjenek segítséget.

Sablonos, de tényleg igaz, hogy a kutyák az ember legjobb barátai. A kedves és olykor makacs kis négylábúak sok emberben tartják a lelket a mostani nehéz helyzetben. Kattintsunk az nlc.hu cikkére a humoros fotókért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!