Influenza: bizonyos törzsei már kihaltak

"Az influenzavírus esetében éppen azt a jelenséget látjuk, ami most rendkívül jól jönne a SARS-CoV-2 ellen is. A genetikai változatosság eltűnését és a vírus(ok) visszaszorulását" - hívta fel a figyelmet Kemenesi Gábor virológus.

Egészségügyi szakemberek attól tartanak, hogy ősszel kettős járvány jöhet : a koronavírus mellett a szezonális influenza is komoly gondot okozhat.

A szezonális influenza minden évben százezrek halálát okozza világszerte, 2020 eleje óta azonban az influenzavírusok rendkívül komoly visszaszorulását tapasztalhatjuk - írta a napokban a közösségi oldalán Kemenesi Gábor. Egy nemrég megjelent, átfogó tanulmányra hivatkozva arról is beszámolt, hogy az influenzavírusok globális keringése, illetve az aktuálisan terjedő vírustörzsek megjelenése és terjedése az emberek globális mozgásaitól és a szezonalitástól függ, a koronavírus-járvány miatt lelassult világ azonban láthatóan számos influenzavírus-törzs eltűnését okozta. Ugyanis ha egy vírustörzs nem képes továbbterjedni emberről emberre, gyakorlatilag kihal. "A lezárások, utazási korlátozások hatására éppen ezt láthattuk" - mutatott rá a szakértő.

influenza, influenzavírus
A koronavírus-járvány számos influenzavírus-törzs eltűnését okozta

Az Influenza B törzs úgynevezett Yamagata vonala, valamint számos Influenza A variáns egyszerűen kihalt, a fennmaradó törzsek és variánsok pedig bizonyos földrajzi régiókban találtak "menedéket". A H3N2-vírus Dél- és Délkelet-Ázsiában, az Influenza B Victoria variánsa Kínában, a H1N1 pedig Nyugat-Afrikában talált egyfajta menedékre és tudta fenntartani a terjedést - írta Kemenesi.

Miért fontos mindez?

A virológus pontokba szedve bemutatta azt is, hogy miért fontosak, illetve milyen tanulsággal szolgálnak a fenti információk. Véleménye szerint ez megmutatja, miként működnek a vírusok és járványok egy globális világban, valamint arra is felhívja a figyelmet, hogy a lezárások jól működtek a légúti vírusok - köztük az új koronavírus és az influenza - ellen, a pozitív hatás pedig egyértelműen emberéletekben mérhető előnyt jelent. Fontos továbbá az a felismerés is, miszerint szükség lenne egy univerzális influenzavakcinára, amely nagyon sok vagy akár minden influenzavírustörzs ellen védelmet nyújtana egyszerre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!