Ijesztő tempóban terjed a kanyaró

A tavalyihoz képest idén a tízszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma Lengyelországban - jelentette a lengyel Országos Közegészségügyi Intézet (NIZP-PZH).

A jelentés adatoi szerint idén januártól október 15-ig 1370 megbetegedést regisztráltak, míg tavaly ez a szám ugyanebben az időszakban csupán 134 volt. Hivatalos adatok szerint 2018-ban Lengyelországban összesen 339-en betegedtek meg kanyaróban , 2017-ben pedig 63-an.

A kanyaró első jelei Hogyan ismerhetjük fel a kanyaró első jeleit? Kattintson a részletekért!

A világ egyik legfertőzőbb betegsége

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy augusztusi jelentésében már felhívta a figyelmet, hogy a kanyarós megbetegedések száma világszerte emelkedett: július végéig 182 országban mintegy 365 ezer esetet regisztráltak, háromszor annyit, mint a tavalyi év azonos időszakában, és többet, mint 2018-ban összesen. A WHO májusban azt közölte, hogy Európában 2019 első két hónapjában a legtöbb kanyarós megbetegedést Ukrajnából jelentették, ahol járvány is kialakult, és a megbetegedések közül 13 halállal végződött.

Tízszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma a lengyeleknél. Fotó: iStock
Tízszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma a lengyeleknél. Fotó: iStock

A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a regisztrált kanyarós esetek száma csak a töredéke lehet a tényleges adatoknak. A szervezet becslései szerint 2017-ben vélhetőleg 6,7 millióan betegedhettek meg kanyaróban, és közülük 110 ezren veszíthették életüket.

A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyermekeket támadja meg. A fertőzöttek a kanyaró szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat. A WHO oltási kampánnyal venné fel a harcot a betegséggel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!