Így változhatna meg a gyermek-alapellátás

A koronavírus-járvány rámutatott mennyire elöregedett a gyermek háziorvosi társadalom, de számos pozitív változást is előremozdított, melyet a szakma szívesen megtartana.

A családokat gondozó védőnők ismét személyesen (is) találkoznak gondozottjaikkal. Ám érthető módon igyekeznek nagyon szigorú szabályokkal óvni a szakembereket, akikhez esetenként akár 500-600-an is tartozhatnak, mivel legalább 400 védőnői állás van betöltetlenül. Tudja meg cikkünkből, hogyan változott a védőnői ellátás a járvány hatására. Kattintson a részletekért.

Az alapellátó gyermekorvosok járvány alatt szerzett tapasztalatairól és Pintér Sándor belügyminiszternél tett látogatásának részleteiről is beszélt a MedicalOnline -nak Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke. Mint az interjúból kiderült, egyelőre még nincsenek konkrét átalakítási tervek, sőt a háziorvosi ellátás államosításáról sem volt még szó azon a megbeszélésen, melyen Póta György a gyermek-alapellátásban dolgozó szakembereket képviselte. De, mint mondta, reméli, hogy lesz beleszólásuk az átalakítási tervekbe, és kikérik majd a véleményüket. A belügyminiszter egyelőre arra kért javaslatot tőle és az egészségügy más meghívott szereplőitől, hogyan oldják meg a jelenleg tapasztalható problémákat, anomáliákat.

házi gyermekorvos, koronavírus-járvány, alapellátás
Póta György szerint alig vannak olyan praxisok, ahol elmaradt volna a gyermekek vakcinázása. Fotó: illusztráció, Getty Images

Így lehetne vonzóbbá tenni a szakmát a fiatalok számára

A HGYE elnöke hangsúlyozta, évek óta jelzik már, hogy nem elég a praxisok többletfinanszírozását biztosítani, olyan praxisközösségek, csoportpraxisok kialakítására lenne szükség, melyek kellően rugalmasak a területenként eltérő viszonyoknak és lehetőségeknek megfelelően. Ez megteremthetné a lehetőségét olyan járásonkénti központok létrehozásának, melyek néhány szubspecifikus szakrendelésen kívül átvennék a kórházaktól a gyermekek ellátását. Póta György szerint ez arra is megoldást kínálna, hogy a házi gyermekorvosi szakma vonzóbbá váljon a fiatalok számára. Megjegyezte, a most lecsengőben lévő járvány során tapasztalták meg igazán, hogy mit jelent a házi gyermekorvosi társadalom elöregedése, a kollégáik 40 százaléka ugyanis 65 év feletti.

"A kerületben, ahol egyébként 12 kollégával dolgozom együtt, négyen maradtunk összesen, másfél hónapon át hatórás rendelésen fogadtuk a praxisokba tartozó összes gyermeket, gyakorlatilag ügyeleti ellátásban. Ám azzal, hogy az óvodák, iskolák bezárásáról viszonylag gyorsan döntés született, alaposan megcsappant a rendelőkben a kisgyermekek száma" - mondta a HGYE elnöke, aki a járvány pozitív hatásairól is beszélt. Úgy fogalmazott, a rendelői látogatások legfontosabb oka szűnt meg, azaz a szülőknek és gyermekeknek nem kellett sorban állni iskolai hiányzások igazolása miatt.

"Régóta szorgalmazzuk a jelenlegi jogszabály módosítását azon irányba, hogy a közösségbe járó gyermekek mulasztásáért elsősorban a szülő feleljen. Most, az óvodák, bölcsődék újranyitásakor - a tisztifőorvos rendelkezésének értelmében - nem kell ismét igazolást adnunk arról, hogy a gyermek egészséges, és közösségbe mehet, elég, ha erről a szülő nyilatkozik. Miért ne tehetné ezt meg év közben is?" - tette fel a költői kérdést Póta György, hozzátéve: örülnének, ha e gyakorlat megmaradna a járvány után is. Emellett az e-receptet is megemlítette, mint egy olyan pozitívum, melyet érdemes lenne megőrizni a későbbiekben is. Sőt, mint mondta, hasonló módon akár az e-beutalót is meg lehetne oldani.

3 hónapig várta a kórházban a hűséges kutya koronavírusban elhunyt gazdáját - a szívszorító történetet az nlc.hu cikkére kattintva olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.