Így történt a budapesti ebola-fertőzés

A Washington Post számolt be róla, hogy ebola miatt zártak karanténba egy tudóst Budapesten.

A kutatókat azonnal elkülönítették

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki közleménye szerint kísérleti ebola elleni vakcinát kellett Magyarországra küldeniük, miután laboratóriumi kutatók lettek kitéve a halálos járványnak, írja a Washington Post értesüléseire hivatkozva a 24.hu . Mint írják, a WHO közölte, magyar kollégáik múlt héten kértek segítséget tőlük, miután az általános laboratóriumban dolgozó kutatóknál fennállt a veszély, hogy megfertőződtek.

Ebolafertőzés Budapesten, kutató, laboratórium, kutatás, ebola ebola tünetei WHO Országos Közegészségügyi Intézet ebolafertőzés Budapest
Úgy tudni, a magyar kutatón még nem jelentkezett semmilyen tünet

Mint fogalmaztak, a tudósokat kísérleti vakcinákkal kezelték és két licenc nélküli gyógyszert is a rendelkezésükre bocsátottak. A WHO megjegyezte, a kutatókat azonnal elkülönítették egy budapesti kórházban, tehát elhanyagolható az esélye, hogy a járvány bárkit megfertőzött volna.

Úgy tudni, a laboratóriumi munkatársaknak egyébként nem jelentkezett semmilyen tünet. Az ebola halálozási aránya körülbelül 50 százalék körül alakul.

Közleményt adtak ki

Filovírussal végzett munka során baleset történt az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában (NBL), az érintett laboratóriumi dolgozó egy hete kórházban van, megfigyelik - közölte az OKI kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.

A baleset múlt pénteken történt, nemzetközi feladathoz kapcsolódó, filovírussal végzett munka során. Az OKI közleménye szerint az NBL munkatársai az ilyen esetekre kidolgozott laboratóriumi protokollt végrehajtva megtették a szükséges intézkedéseket. Az érintett laboratóriumi dolgozó a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László telephelyén, speciálisan kialakított egységben 7 napja áll megfigyelés alatt.

A kórház szakorvosai folyamatosan figyelemmel kísérik az állapotát, a dolgozón a megfigyelés alatt az oltási reakción kívül más tünetet nem észleltek - tették hozzá.

Ismét visszatért az ebola 2017. május 16-án számoltunk be róla, hogy egy újabb ebolás esetet jelentettek a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A szakemberek akkor azt mondák, nem kell pánikolni. Az esetről a linkre kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!