Így küzdenek a malária ellen

Új fegyvert vetettek be tudósok a nyugat-afrikai Burkina Fasóban a malária ellen: genetikailag módosított, sterilizált szúnyogok ezreit eresztették szabadon. A kísérletük az első, amelyet laboratóriumon kívül folytatnak a spermiumok nélküli szúnyogokkal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2017-ben több mint 400 ezer ember halt meg maláriában az afrikai kontinensen. A malária parazitája az Anopheles szúnyogfaj nőstényének közvetítésével, a fertőzött vérrel jut át az egyik emberről a másikra. A kutatók azonban azt remélik, a hím szúnyogok sterilizálásával csökkenthetik képességüket a halálos betegség terjesztésére.

maláriaszúnyog, szúnyog, szúnyogcsípés, fertőző betegségek, malária, sterilizálás
A szúnyogok sterilizálásával állítanák meg a maláriát. Fotó: iStock

A szúnyoggyérítés furcsa módja

A londoni kutatók hím szúnyogokat sterilizáltak, azaz működésképtelenné tették a spermiumok termeléséhez szükséges egyik gént oly módon, hogy szúnyoglárvákba egy enzimet fecskendeztek. Laboratóriumi kísérleteikben a kutatók már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy a terméketlen hímmel való párosodás után a nőstény szúnyogok nem érzékelték a spermiumok - illetve a megtermékenyítés - hiányát, ezért nem is kerestek másik hímet és nem kíséreltek meg újabb párzást. Így a szaporodási lánc megszakadt. A brit kutatóknak így sikerült 11 nemzedék alatt kiirtaniuk a kísérletben használt szúnyogokat.

Jönnek a mutáns önpusztító szúnyogok - részletek itt!

A Bill és Melinda Gates Alapítvány által támogatott Target Malaria kutatókonzorcium tagjai Abdoulaye Diabate vezetésével júliusban engedtek szabadadon mintegy 5000 hím szúnyogot a nyugat-afrikai ország nyugati részén fekvő Souroukoudinga faluban. "Nem célunk, hogy kiirtsuk a szúnyogokat, a cél az, hogy gyérítsük őket" - mondta Diabate. Mint mondta, a lárvákba fecskendezett enzim csak a maláriát terjesztő 3 fő fajt veszi célba a világszerte élő több mint 3500 szúnyogfajból.

Kutatók a közelmúltban már Brazíliában is bevetettek génmódosított szúnyogokat, hogy segítsenek a sárgaláz és a zikavírus terjedésének a megfékezésében, kísérletük eredményessége azonban még nem ismert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!