Így küzdenek a járvány ellen a szomszédban

Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, Szlovénia ismét betiltotta a tíz főnél nagyobb összejöveteleket, Szerbiában pedig lemondták az összes fesztivált.

Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában - közölte Sebastian Kurz kancellár. Mint mondta, az enyhítések időszakában mindenkit arra kért, hogy ne dobja el a szájmaszkját, mert még szükség lehet rá. Ez a pont most, a koronavírus -fertőzöttek számának növekedése és az újabb gócpontok kialakulása miatt el is jött. Kitért arra is, hogy ezt az óvintézkedést még kevésnek tartja a védekezéshez. Úgy fogalmazott, hogy annyi szabadságot szeretnének adni az embereknek, amennyi lehetséges, és csak annyi korlátozást szeretnének bevezetni, amennyi feltétlenül szükséges.

Megjelent az első magyar koronavírus-szótár - olvassa el a részleteket!

Úgy véli, hogy minél hamarabb el kell indítani a koronavírus-jelző rendszert, aminek a kidolgozását a közelmúltban kedzte meg az Egészségügyi Minisztérium. Ennek lényege, hogy az ország tartományait - a lavinajelző rendszerhez hasonlóan - zöld, sárga, narancssárga és piros jelzéssel látják el, a különböző jelzések esetén szükséges teendőket pedig egy kézikönyv tartalmazza majd. Így a helyi vezetők annak segítségével döntenének a szükséges óvintézkedésekről. A kancellár arra is figyelmeztetett, hogy egészen addig együtt kell élni a vírussal, ameddig nem találják fel az ellenszeréül szolgáló oltóanyagot vagy gyógyszert.

Az országban egyébként eddig 19655 embert fertőzött meg és 711 áldozatot követelt az új típusú koronavírus. Közben már mintegy 17600-an meggyógyultak, így az igazolt aktív fertőzöttek száma jelenleg 1300 körül alakul.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus világjárvány, koronavírus korlátozások
Ausztriában újra kötelező a maszkviselés. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Olcsóbb lett a teszt Horvátországban

A hétvégétől olcsóbban lehet koronavírustesztet végezni az országban - jelentette be Vili Beros egészségügyi miniszter. Mint mondta, azok, akik nem kapnak beutalót gyors PCR-tesztre, magánúton most már háromszor olcsóbban elvégeztethetik azt. A tesztek ára 1506 kunáról - valamivel több mint 70 ezer forintról 500-700 kunára - vagyis 23-32 ezer forintra - csökkent.

A horvátok egyébként eddig 4345 igazolt koronavírus-fertőzöttről és 120 halottról számoltak be. Horvátországban június közepén kezdett romlani a járványhelyzet , azt megelőzően egy hónapig nulla és három közé volt tehető a napi új esetek száma. A legtöbb megbetegedést - 140-et - a múlt pénteken regisztrálták az országban. A gyógyultak száma azonban már meghaladta a 3 ezret, így jelenleg mintegy 1200 aktív fertőzött van az országban.

Aggódnak a szlovén szakemberek

Egy hónap után újra regisztráltak a koronavírus-járvánnyal összefüggő halálesetet Szlovéniában. Az ország így eddig 112 áldozatot tart számon, a fertőzöttek száma pedig az 1950-hez közelít. A heti esetszámok miatt azonban aggodalmuknak adtak hangot járványügyi szakemberek. A legtöbb fertőzöttet - 24-et - pénteken diagnosztizálták az országban, de számuk a többi napon is megközelítette a 20-at. "A jelenlegi járványhelyzet határokat súrol, gyorsan megfordulhat felfelé vagy lefelé" - véli Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője. A szakember továbbá felszólította a lakosságot az előírt járványügyi intézkedések betartására. A 10 főnél nagyobb összejöveteleket ismét betiltották.

Elmaradnak a szerb fesztiválok

Szerbia hétfőig csaknem 20900 igazolt koronavírusos esetről és 472 elhunytról adott hírt. Az új szabályok értelmében szabadtéren és zárt térben sem tartózkodhatnak tíznél többen egy helyen, ezért Szerbia több városában bezártak a strandok, a piacok és a templomok. Továbbá a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre elhalasztották a palicsi nemzetközi filmfesztivált, korábban pedig a kishegyesi Dombos Festet, az újvidéki Exit fesztivált, a belgrádi Beer Festet, a nisi Nishville fesztivált, valamint a gucai trombitafesztivált is lemondták.

További számok a szomszédból

Szlovákia regisztrált 1979 esetről és 28 halottról, Románia csaknem 37500 koronavírus-fertőzöttről és 2026 áldozatról, Ukrajna pedig több mint 60700 megbetegedésről és 1517 halálesetről számolt be hétfőig. Szlovákiában 421, Romániában csaknem 13 ezer, míg Ukrajnában 26815 aktív fertőzöttről tudnak jelenleg.

Koronavírus: 2 ország besorolásán is módosított a tisztifőorvos - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!