Hollandiában mutáns sertésinfluenza vírus okozott halált

A holland hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy életét vesztette egy beteg, aki a sertésinfluenza mutáns törzsével fertőződött, de hozzátették, hogy a halált nem a vírus okozta.

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk? Harald Wychgel, a holland egészségügyi és környezetvédelmi intézet szóvivője elmondta, kisebb változás következett be a vírusban, ami ellenállóvá tette a Tamifluval, az influenza fő ellenszerével szemben. "Nem azért halt meg, mert a vírus rezisztens volt, hanem azért, mert súlyos beteg volt, és elkapta a mexikói sertésinfluenzát" - nyilatkozta.

Hans Coenraads, a helyi egészségügyi hatóság tisztviselője elmondta, hogy a férfi, akinek életkoráról nem nyilatkoztak, vasárnap vesztette életét Gröningenben. "Vizsgálatokat végeztünk a beteg hozzátartozóin, hogy kiderítsük, a mutáció átterjedt-e másra is, de nem találtunk erre utaló jeleket" - mondta.

A beszámolók szerint további két holland beteg is rezisztens volt a Tamiflura. Ez volt az ötödik haláleset, amely az A(H1N1) influenza mutálódott változatával áll összefüggésben Európában. Ketten Franciaországban, két beteg pedig Norvégiában vesztette életét.

Az Egészségügyi Világszervezet a múlt hónapban bejelentette, hogy már áprilistól kezdve mutációról kapott bejelentéseket Brazíliából, Kínából, Japánból, Mexikóból, Ukrajnából és az Egyesült Államokból. Olaszországban hétfőn szintén beszámoltak egy esetről, amely azonban nem okozott halált.

Influenza

"A mutációk elszórtan és véletlenszerűen következnek be. Eddig nem találtunk összefüggést a mutálódott vírussal fertőződött néhány beteg között, és a mutáció nem terjed" - nyilatkozta november 20-án a WHO szóvivője.

A WHO hangsúlyozta, nincs bizonyíték arra, hogy a mutáció következtében több fertőzés vagy haláleset következne be, és az eddig kimutatott mutáns vírus továbbra is érzékeny a súlyos influenza ellen alkalmazott antivirális szerekre, az oseltamivirra (Tamiflu) és a zanamivirre (Relenza).

A kutatók attól tartanak, hogy az influenzavírusok mutációja következtében virulensebb és halálosabb pandémiás influenza alakulhat ki. A nemzetközi egészségügyi szerv ismét alapos megfigyelésre szólított fel.

"Bár további vizsgálatok folynak, jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy ezek a mutációk a H1N1 fertőzések illetve a súlyos illetve halálos esetek szokatlanul nagy növekedéséhez vezetne" - tette hozzá.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!