Hatékony a halálesetek megelőzésére a kórházi higiénia erősítése

Tíz százalékkal csökkentette a halálozási arányt az amerikai kórházak intenzív osztályain egy rendszer, amely azt hivatott biztosítani, hogy a kórházi dolgozók be is tartsák a szigorú higiéniai előírásokat - közölték hétfőn amerikai kutatók.

A British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány ismét igazolta, hogy a kórházi kultúra megváltoztatása, például megfelelő ellenőrző listák használata, csökkentheti a hibákat, életeket menthet és költségtakarékos.

Szuperbaktériumok Peter Provonost kutatásvezető, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem munkatársa lélegzetelállítónak nevezte a tanulmány eredményét, amely szerint nem csupán a fertőzések száma (és ezzel együtt a szuperbaktériumok terjedésének lehetősége) csökkent a változtatások hatására, hanem jelentős számú halálesetet is sikerült megelőzni.

A program - melyet a tervek szerint 40 amerikai államban vezetnének be - dollármilliárdokat takaríthat meg az Egyesült Államoknak.

A most ismertetett tanulmányhoz 1,3 millió 65 év feletti páciens adatait elemezték, aminek során összehasonlították a halálozási arányokat azokban az intenzív egységekben, ahol bevezették a rendszert, illetve ahol nem.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!