Hastífusz: amit érdemes tudni róla

A hastífusz nevű betegséget a Salmonella typhi nevű baktérium okozza, tünetei között találjuk a magas lázat, a fejfájást és a székrekedést. A betegség szennyezett vízzel vagy élelmiszerekkel terjed, és napjainkban is több millió embert érinthet évente.

A hastífusznak (tífuszláznak) nevezett súlyos fertőző betegséget a Salmonella typhi nevű baktérium okozza, mely a vérben, illetve bélrendszerben szaporodik el, és széklettel, illetve szennyezett vízzel és élelmiszerrel terjed. A betegség lappangási ideje a fertőződést követően 6-30 nap is lehet, és előfordulhat az is, hogy valaki egyáltalán nem mutat tüneteket, nem betegszik meg, mégis hordozója a baktériumnak és képes tovább is fertőzni.

A tífuszláz és a tífusz elnevezése nagyon hasonlítanak egymásra, de valójában két külön betegségről van szó. Bár mindkettő bakteriális fertőzésre vezethető vissza, más baktériumtörzsek okozzák a megbetegedéseket, és míg a tífuszláz (hastífusz) széklettel szennyezett vízzel és élelmiszerekkel terjed, a tífuszt élősködők, például bolhák terjesztik. A betegséget hagyományosan négy stádiumba különítik el, ezek mindegyike nagyjából egy-egy hétig tart, és a tífuszláz rendkívül kimerítő a szervezet számára. A betegség tünetei közé tartozik az állandó, rendkívül hasnyálmirigy-gyulladás . Gyakori lehet a kiszáradás és a delíriumos állapot is.

A hastífusz magas lázzal járó betegség

A betegség megfelelő higiéniás szabályok betartásával megelőzhető, például rendszeres kézmosással vagy a szennyvizet elvezető csatornázással. Az Amerikai Betegségmegelőzési és- Ellenőrzési Központ (Centers for Disease Control & Prevention) adatai szerint az ivóvíz fertőtlenítésével, klórozásával jelentős mértékben lehet csökkenteni a hastífuszos esetek számát. Bár a tífuszláz más állatokat nem érint, az emberi székleten is élősködő legyek terjeszthetik. A szakemberek szerint például az autók, a gépesített közlekedés és ipar is hozzájárult a hastífusz terjedésének lassulásához, mert a lovak ürüléke rengeteg legyet vonzott, melyek hozzájárultak a fertőzésekhez .

A betegség kezelésénél kiemelt fontosságú a kiszáradás megelőzése, illetve a bakteriális fertőzés elleni küzdelem antibiotikumok használatával. Ezeknek köszönhetően a tífuszlázzal összefüggő halálesetek aránya egy százalék alá csökkent, és a betegség lefolyása is jóval enyhébb. Amennyiben nem kezelik megfelelően, a hastífusz akár egy hónapig is elhúzódhat, és rendkívüli módon kimerítheti a szervezetet. Ebben az esetben a betegség az esetek 30-40 százalékában halálos lehet. A hastífusz a feljegyzések szerint legalább kétezer éve érinti az emberiséget, súlyos járványokkal kellett szembenéznünk még a huszonegyedik században is. A tífuszláz napjainkban is több millió embert érint évente, különösen a világ elmaradottabb országaiban, Ázsiában, Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában. Különösen a kisgyermekek és a fiatal felnőttek lehetnek érintettek.

A hastífusz ellen létezik hazánkban is elérhető védőoltás, injekció és tabletta formájában egyaránt. Bár a vakcina nem nyújt 100 százalékos védelmet, beadatása javasolt például azoknak, akik járványos területekre utaznak. Az injekciót két héttel utazás előtt kell beadatni, míg a tablettát négy dózisban, kétnapos szünetekkel kell bevenni úgy, hogy az utolsó adag az utazás előtt egy héttel kerüljön a szervezetbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.