Halálos szúnyogcsípések

Április 25-e a malária elleni küzdelem világnapja. Bár a betegség Magyarországon kevéssé ismert, nem árt az odafigyelés, hiszen afrikai országokba utazva nagy a fertőzésveszély. A betegség első sorban a gyerekeknél halálos lehet.

Április 25-ét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 60. közgyűlésén, 2007-ben nyilvánította a malária elleni küzdelem világnapjává. A világnap célja a figyelemfelkeltés, a megelőző intézkedésekkel ugyanis százezrek életét lehetne megmenteni.

A betegség neve a latin eredetű "mal aria", azaz rossz levegő kifejezésből származik, mert az ősidők óta ismert betegségről úgy tartották, hogy a mocsarak kigőzölgéséből származik. Ma már tudjuk, nem a poshadt víz, hanem a mocsaras helyeken fellelhető szúnyog közvetíti a maláriát. A malária a nőstény Anopheles szúnyog csípése által emberről emberre terjedő egysejtű (Plasmodium) által okozott súlyos betegség.

Magyarországon nem ismert

Bár a malária világméretű népbetegségnek számít, Magyarországon alig ismert. A fertőzött térségbe utazó magyaroknak azonban tisztában kell lenni e betegség jelentőségével.

A legtöbb fejlett országban a gyógyszereknek és a szúnyogriasztóknak köszönhetően a megbetegedés csak ritkán fordul elő, de a trópusokon továbbra is gyakori. Az ezen vidékekről érkező látogatók vagy hazatérő utazók azonban behurcolhatják a fertőzést, és kisebb járványokat okozhatnak. Évente kb. 110 millió megbetegedés fordul elő (kb. 80-85 százaléka az egyenlítői Afrikában) és több tízmillió halálesetet regisztrálnak. Az elhunytak zöme gyermek.

Így fertőz a malária

Amennyiben az Anopheles szúnyog nősténye maláriás embert csíp meg, a szúnyog kórokozókat tartalmazó vért szív magába, amelyek a rovar nyálmirigyébe kerülnek. A következő csípéssel az állat a parazitákat a nyállal együtt befecskendezi következő áldozatába.

A kórokozók a csípést követően a májba vándorolnak és szaporodni kezdenek. Az érési folyamat átlagosan 2-4 hétig tart, majd a kórokozók elhagyva a májat elárasztják a beteg vörösvértestjeit. Itt tovább szaporodnak és a fertőzött sejtet szétrepesztik. A fertőzés átvihető beteg egyén által használt injekciós tű vagy fertőzött vér átömlesztése útján is, és terhes anyától magzati vérkeringésbe is eljut.

Ezek jelzik, hogy baj van

A fertőző szúnyogcsípés után, általában 10-35 nappal később jelennek meg a tünetek. A lappangási idő változó, legalább 6 nap, de akár több év is lehet. Kezdetben hőemelkedés, fejfájás, izomfájdalmak, hidegrázás, rossz közérzet a jellemző. Az első tünetek 2-3 napig tartanak, és gyakran influenzának tulajdonítják.

Ezt egyéb panaszok is kísérhetik, úgymint fáradtság, szédülés, ízületi fájdalmak, esetleg száraz köhögés és gasztroenterális panaszok: híg, sőt kolerában jellemző széklet (hasmenéses, majdnem vízszerű), étvágytalanság, hányinger, hányás, hasi görcsök. Kezelés nélkül a betegség minden ötödik esetben halálos kimenetelű. Minden esetben fontos a gyors diagnózis és a korán megkezdett kezelés. Maláriás területen fellépő láz esetén azonnali orvosi vizsgálatra van szükség.

A maláriás fertőzés veszélye Afrikában lényegesen nagyobb, mint Latin-Amerikában vagy Délkelet-Ázsiában. Utazás során óvjuk magunkat a szúnyogcsípéstől! A szúnyogok általában csak szürkületkor kezdenek aktívvá válni, ezért estére ne tervezzünk szabadtéri programot, húzódjunk a megfelelően védett épületbe. Ágyunkat védjük moszkitóhálóval. A helyiségben pedig használjunk szúnyogirtó-szert!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!