H1N1: gyermekek esetében súlyosabb lefolyású az új influenza

Az influenza vírusok sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a kiskorú gyermekek esetében, ugyanis a szervezet számára teljesen ismeretlen a vírus, így az első találkozás, megbetegedés súlyosabb lefolyású, mint általában a felnőttek fertőzése, akik már sokféle influenzavírust kaptak el.

Influenza

Ezért a gyermekeknél különösen fontos a megelőzés és az influenza elleni védőoltás - mondta Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója, gyermek oltási szaktanácsadó.

Az új H1N1 is abból az A típusú influenzavírusból módosult tovább, amelyik generálisan a legtöbbször betegíti meg az emberi szervezetet. Az évszázadok során számos mutálódott vírus ütötte fel a fejét, ezek közül a spanyolnátha volt az a világjárvány, amely a hozzávetőleges adatok szerint közel 20-40 millió ember életét követelte.

A Sanofi Pasteur szakemberei szerint még megjósolni sem lehet, milyen genetikai változások következhetnek be a H1N1 vírustörzsben, mennyire alkalmazkodik majd az emberei szervezethez, ezért fontos, hogy mindkét oltást használjuk, a szezonális és a Pandémiás védőoltást is.

Minderről bővebben olvashatnak Az új (H1N1) influenza megelőzése óvodások és iskolások között című cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?