Fotók: furcsa húsvéti szokásokat hozott a járvány

A koronavírus-járvány miatt már a második húsvétunkat kellett a járványügyi szabályok szűk kereteiben eltöltenünk. A hagyományőrzésnek és a locsolkodásnak viszont még ez sem állhatta útját.

Koronavírus: ennyien kaptak oltást a hosszú hétvégén - olvassa el a részleteket!

A koronavírus-járvány már több mint egy éve a feje tetejére állította az életünket, ezzel pedig az ünnepeinket és családi eseményeinket is gyökeresen megváltoztatta. A húsvét például már második alkalommal volt más, mint ahogy korábban megszoktuk. A tojásfa feldíszítése és a népviseletben történő locsolkodás azonban így sem maradt el - természetesen szájmaszk viselése és a megfelelő védőtávolság betartása mellett.

Az idei furcsa húsvétot az alábbi fotó-összefoglaló örökíti meg. Krizsán Csaba és Balázs Attila képeiből válogattunk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
A Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület fiú tagjai idén is locsolkodtak a Győrhöz tartozó Ménfőcsanakon, a koronavírus-járvány miatt maszkban. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
A fiatalemberek a kellő távolságot megtartva locsolták meg közeli hozzátartozóikat.Fotó: MTI/Krizsán Csaba

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
A távolság megtartása érdekében ez a lány egy péklapáton kínálta a hímes tojásokat a locsolóinak. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
Dombrádon idén sem maradhatott el a tojásfa díszítése. A felső-szabolcsi népviseletbe öltözött néptáncos lányok ehhez is maszkot húztak. Fotó: MTI/Balázs Attila

Az ünnep ellenére nem állt le az oltópontokon a munka, a lakosság koronavírus elleni immunizálása tehát a húsvéti ünnepek alatt is folyamatos volt. Ennek köszönhetően már a magyar lakosság 24,2 százaléka kapott legalább egy oltást. A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház oltópontján Gál János szülés-nőgyógyász főorvos várta húsvéthétfőn az oltakozókat, feladata teljesítése mellett azonban a hölgyek meglocsolásáról sem feledkezett meg.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
A főorvos meglocsolta a húsvéthétfőn vele dolgozó asszisztenst. Fotó: MTI/Balázs Attila

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
A lakosság immunizálása a húsvéti ünnepek alatt is folyamatos volt, de azért a locsolkodásra is maradt idő. Fotó: MTI/Balázs Attila

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus harmadik hullám, koronavírus ünnep, koronavírus húsvét
A szülész-nőgyógyász minden hölgy pácienst meglocsolt, miután beoltotta őket az orosz Szputnyik V első adagjával. Fotó: MTI/Balázs Attila

Koronavírus: fontos fordulóponthoz közeledünk - kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!