Fontos előrelépés a koronavírus elleni harcban

Holland kutatók egy új ellenanyag felfedezéséről számoltak be, amely megakadályozza, hogy az új koronavírus (SARS-CoV-2) megfertőzze a sejteket.

A legfrissebb adatok szerint világszerte már 3,6 millió embert fertőzött meg a Vuhanból kiindult koronavírus, a járványban pedig eddig több mint 250 ezren haltak meg. Hetek óta komoly verseny folyik, hogy mikor tudják előállítani az első olyan vakcinát vagy gyógyszert, amely hatékony védelmet képes nyújtani a SARS-CoV-2 ellen. A holland kutatók mostani bejelentése talán egy nagy lépést jelent a siker felé.

Ennyi pénz kell a járvány leküzdéséhez Fordulóponthoz ért a koronavírus-járvány elleni globális küzdelem. "Sokan vagyunk, de egy a célunk" - hangsúlyozta Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Részleteket itt olvashat.

Azonosítottak egy emberi monoklonális antitestet, amely megakadályozza, hogy a SARS-CoV-2 elnevezésű koronavírus laboratóriumi sejttenyészetben sejteket fertőzzön meg - számolt be közös eredményéről az Utrechti Egyetem, az Erasmus Orvosi Központ és a Harbour BioMed.

A Nature Communications tudományos lap aktuális számában közölt kutatás azokon a vizsgálatokon alapul, amelyeket a kutatócsoport 2002-2003-ban végzett a SARS-CoV elleni antitestek után nyomozva. "Ezeket a korábbi antitesteket használva azonosítottunk egyet, amely az új koronavírus fertőzését is semlegesíti sejtkultúrákban. Ez az ellenanyag képes lehet arra, hogy megváltoztassa az infekció útját a fertőzött testben, támogassa a vírus kiirtását, vagy megvédje a vírusnak kitett embert a fertőzéstől" - mondta Berend-Jan Bosch, az egyetem kutatásvezetője, a tanulmány társszerzője. Hozzátette, hogy az antitest olyan területhez kötődik, amely mind a SARS-CoV-ban, mind a SARS-CoV-2-ben megvan, ez magyarázza, hogy mindkét vírust képes semlegesíteni.

Tényleg jó, ha közzétesszük, hogy milyen alapbetegsége volt a koronavírusban elhunyt betegnek? Az nlc.hu jogász segítségével járt utána ennek a kényes kérdésnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!