Fertőző mobiltelefonok terjesztik a szuperjárványokat!

A kórházi személyzet mobiltelefonjain hemzsegnek a baktériumok, köztük az antibiotikumokra rezisztens MRSA, így felelősek lehetnek a kórházban szerzett fertőzésekért - állítja egy tanulmány.

A törökországi Ondokuz Mayis Egyetem kutatói Fatma Ulger vezetésével megvizsgálták 200, a műtőben és az intenzív osztályokon dolgozó orvos és nővér mobiltelefonját és domináns kezét. A telefonok 95 százaléka volt legalább egy baktériumfajjal szennyezett, ez okozhatott volna apróbb bőrirritációktól kezdve halálos betegséget is. Közel 35 százalékról kétfajta baktériumot mutattak ki és több, mint 11 százalékban három vagy több baktérium tenyészett ki.

A legaggasztóbb az, hogy minden nyolcadik telefonon megtalálták a meticillinrezisztens Staphylococcus aureust (MRSA), azt a virulens baktériumtörzset, amely világszerte súlyos fenyegetést jelent a kórházak számára. A személyzet mindössze 10 százaléka tisztította rendszeresen a telefonját, még akkor is, ha a legtöbben követték a kézmosásra felszólító higiéniai előírásokat.

"Ezek a mobiltelefonok a fertőzések melegágyaként szolgálhatnak és elősegíthetik a baktérium betegről betegre történő terjedését a kórházon belül" - figyelmeztettek a szerzők.

A gyógyszer rezisztens baktériumok számos törzse általában ártalmatlan az egészséges emberek számára, azonban a legyengült állapotú kórházban fekvő betegek esetében halálos következményeket okozhatnak.

Tüdőgyulladás A baktériumok bejutnak a nyílt sebekbe, továbbá katétereken és légcsőtubusokon keresztül a szervezetbe jutva jellemzően tüdőgyulladást vagy szepszist okoznak.

A kutatók megjegyezték, hogy további vizsgálatokra van szükség az eredmények igazolására, mivel ez egy viszonylag kis mintán alapult. Azonban felhívták a figyelmet a józan ész alapján alkalmazható óvintézkedésekre, például a telefonok gyakori tisztítására alkoholos bázisú fertőtlenítőkkel, továbbá az antimikrobás szerek használatára. A telefonok használatának tiltása nem lenne hasznos a kórházakban, vonták le a következtetést, mivel a készülékeket gyakran használják vészhelyzet esetén.

Az Egyesült Államokban az elérhető statisztikák alapján a kórházi fertőzések több, mint 60 százalékáért az MRSA a felelős. A Járványfelügyeleti Központ (CDC) szerint az Egyesült Államokban 2005-ben 94 ezer MRSA-fertőzés történt és ebből 19 ezer végződött halállal.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?