Elszabadulhat a járvány a németeknél

Németországban nagyon nyugtalanító folyamatok indultak el - jelentette ki Lothar Wieler, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) elnöke. A várakozások szerint hamarosan ellenőrizhetetlenné válhat az országban a koronavírus-járvány, és akár tízezer fölé is emelkedhet a naponta kimutatott új fertőzések száma.

Október első napjaiban rendszerint kétszer annyi koronavírusos esetet jelentettek, mint egy hónnappal korábban. Megduplázódott az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma, az egy hét alatt feltárt fertőzések százezer lakosra vetített száma pedig a június elején regisztrált háromról felszökött 20,2-re.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Németország, koronavírus terjedése, koronavírus reprodukciós ráta
Hamarosan elszabadulhat a koronavírus-járvány a németeknél.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Csak így lehet kontrollálni

Igaz, Németország eddig jól átvészelte a koronavírus-járványt (nemzetközi összevetésben kevesen haltak meg, és továbbra is alacsony a halálozások száma), azonban kialakult a "tipikus megelőzési paradoxon". A jelenség lényege, hogy a védekezés sikere miatt sokan kétségbe vonják az óvintézkedések szükségességét, amivel veszélybe sodorják a közös munkával és áldozatvállalással elért eredményeket. Ugyanakkor az első hullám idején bevezetett és jól bevált alapszabályok következetes betartásával az őszi-téli időszakban is ellenőrzés alatt maradhat a járvány, és egy sor további fertőző betegség is visszaszorulhat - fejtette ki az RKI elnöke.

A reprodukciós ráta is fontos

Koronavírus: amerikai gyógyszert vesz Európa - részletek itt .

A járványhelyzet alakulásának vizsgálatához viszont nemcsak a napi új fertőzések számát kell figyelni. Fontos tényező például az új típusú koronavírus reprodukciós aránya, a fertőzöttek kor szerinti megoszlása és a súlyos megbetegedések aránya is. A vírus reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga jelenleg 1,11-en áll, ami azt jelenti, hogy 100 fertőzött átlagosan további 111 embernek adja tovább a fertőzést.

Németországban egyébként eddig több mint 316 ezer embert fertőzött meg és 9595 életet követelt az új típusú koronavírus. A gyógyultak száma közben már a 272 ezerhez közelít, így az aktív fertőzöttek száma 34800 körül alakul.

Az emberi kreativitás határtalan, ezt a koronavírus-járvány is megmutatta - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!