Elképesztő ütemben terjed a malária

Csaknem hatmillió maláriás megbetegedést jelentettek idén Burundiból - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A jelentés szerint a kór terjedése májusban érte el tetőpontját. Januártól júliusig több mint 5,7 millió megbetegedés és 1855 haláleset történt, Thaddee Ndikumana egészségügyi miniszter ugyanakkor tagadta, hogy járvány lenne az országban. "2017-ben maláriajárványt jelentettünk, akkor hat hónap alatt több mint 4,9 millió megbetegedés volt, és 4500-an haltak bele a betegségbe" - közölte a miniszter.

A globális felmelegedés miatt néhány évtizeden belül Magyarországon is megjelenhetnek olyan betegségek, amelyek miatt ma még legfeljebb egy-egy trópusi nyaralás során kell csak aggódnunk. A szakértők szerint a változásokra időben fel kell készülni. Részletek itt!

A kormány számos erőfeszítést tett a betegség terjedésének megakadályozására, például rovarirtóval kezelt moszkitóhálókat juttattak a lakosságnak. A miniszter szerint a megbetegedések számának emelkedésének oka az általános éghajlatváltozás , ugyanis hosszabb lett az esős évszak, valamint magasabb a hőmérséklet a szokásosnál. Emellett vélhetően a rizstermesztés bővülése is hozzájárult a moszkitók számának növekedéséhez.

malária, fertőző betegségek, szúnyogcsípés, fertőző szúnyogok
Idén már csaknem 1900-an haltak bele a betegségbe Burundiban. Fotó: 123rf

A malária tünetei és kezelése

A betegség neve az olasz (latin) eredetű "mal aria", vagyis "rossz levegő" kifejezésből származik. A betegségről ugyanis úgy tartották, hogy a mocsarak kigőzölgéséből származik. Ma már tudjuk, hogy nem a poshadt víz, hanem az ilyen mocsaras helyeken fellelhető szúnyog közvetíti a maláriát. A malária a nőstény Anopheles szúnyog csípése által emberről emberre terjedő egysejtű (Plasmodium) által okozott súlyos betegség.

A tünetek általában a fertőző szúnyogcsípés után 10-35 nappal jelennek meg. Kezdetben hőemelkedés, fejfájás, izomfájdalmak, hidegrázás és rossz közérzet a jellemző. Az első tünetek 2-3 napig tartanak, és gyakran influenzának gondolják. A malária fő tünete a magas, 41 Celsius-fok körüli láz, amely hullámokban jelentkezik és erős verejtékezéssel jár. Emellett fáradtság, szédülés, ízületi fájdalmak, esetleg száraz köhögés és gasztroenterális panaszok - híg széklet, étvágytalanság, hányinger, hányás és hasi görcsök - is felléphetnek.

Maláriás területen fellépő láz esetén azonnali orvosi vizsgálatra van szükség. Az orvosi segítség megérkeztéig pirimetamint és szulfadoxint vegyen be a beteg. A kezelés attól függ, hogy a betegnek milyen fajtájú maláriája van, egyes típusok ugyanis klorokvin-rezisztensek. Például a Falciparum malariae okozta heveny rohamban a betegnek kinint kell bevennie, vagy intravénásan kinidint kell kapnia. A nem rezisztens eseteket pedig klorokvinnal és primakvinnal kell kezelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!