Durván kihatott a járvány egyes szokásainkra

A harmincas éveikben járó felnőttek jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus-járvány hatására - derült ki az UniCredit Bank és a Scale Research friss kutatásából.

A reprezentatív kutatást 500 ember megkérdezésével végezték októberben a 30-39 évesek körében. A felmérésből kiderült, hogy a 30-as generáció 79 százaléka változtatott pénzügyi céljain és szokásain a koronavírus-járvány hatására, és ennél is többen voltak, akik visszafogták kiadásaikat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus-járvány hatása
Durván kihatott a járvány egyes szokásainkra. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Tudatos tervezés

A közleményben kiemelték, hogy a harmincasok közel fele már az új típusú koronavírus megjelenése előtt is nyomon követte a havi kiadásait, 2020 októberében azonban ennél is többen, 62 százalékuk nyilatkozta azt, hogy folyamatosan figyel havi kiadásaira. A generáció fele nemcsak leköveti a hónapját, hanem előzetes tervet is készít arról, hogy mire és mennyit fog költeni. A tudatosan tervezők 82 százaléka ráadásul képes is tartani magát előzetes pénzügyi terveihez, 18 százalékuk viszont havonta megcsúszik vagy újratervez.

Szorongás a pénzügyek miatt

Koronavírus: már hétvégén olthatják a kórházi dolgozókat - kattintson!

A generáció többségének fontos lett, hogy legyen megtakarítása, elsősorban azért, mert félnek a jövőbeli váratlan eseményektől, helyzetektől, és tartanak attól, hogy kevés a jelenlegi tartalékuk. A korosztály 52 százaléka érzi magát valamilyen szinten anyagi biztonságban, 23 százalékuk viszont szorong pénzügyei miatt, amelyre a koronavírus -helyzetnek is komoly kihatása lehet. Egyébként harmincasok 77 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, ám a generáció fele készpénzben vagy lekötés nélküli folyószámlán tartja megtakarított pénzét.

Kárpátalján már megjelent a mutálódott koronavírus - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Keleten egyre többfelé befelhősödik az ég, és csepergő eső is előfordulhat arrafelé. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a reggel. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!