Csalódást okozott a kísérleti herpeszoltás

Egy új tanulmányból kiderült, hogy a genitális herpesz elleni potenciális oltóanyag csupán korlátozott hatást gyakorolt az egyik nemi úton terjedő vírus megelőzésében, egy másik vírus terjedését pedig nem tudta megállítani.

Az amerikai és kanadai kutatókból álló csoport 8300 tizennyolc és harminc év közötti nő részvételével végzett randomizált kísérletet. Az alanyok negatív eredményt mutattak a Herpes simplex vírus mindkét formájára, a HSV-1-re és a HSV-2-re is. A nők felének beadták a kísérleti oltóanyagot, a másik fele hepatitisz A elleni védőoltást kapott. A kísérleti vakcina 58 százalékban bizonyult hatékonynak a genitális betegség kialakulásának megelőzésében a HSV-1 szempontjából, a HSV-2 ellen azonban teljesen hatástalan volt.

A New England Journal of Medicine legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Robert B. Belshe, a Saint Louis-i Egyetem molekuláris mikrobiológusa elmondta, csalódást jelentett az, hogy nem sikerült elérni az elsődleges célt, vagyis a genitális herpesz mindegyik típusa elleni védettség kialakítását. "A herpesz egy összetett organizmus" - mondta a professzor. "Többféle módszere van az immunrendszer kijátszására, ezért rá kell jönnünk, hogyan tudjuk legyőzni ezeket a mechanizmusokat."

Az USA Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) adatai szerint a 14 és 49 év közötti amerikaiak 16 százaléka szenved genitális herpesztől, ez az arány Európában, így Magyarországon is 4-14 százalék. A vírus mindkét típusa felszabadul a betegség által okozott kiütésekből, de a rohamok között is át lehet vinni emberről-emberre. A fertőzés halálos is lehet olyan újszülöttek esetében, akik szülés közben kapják el édesanyjuktól.

A mostani kutatás 2003 és 2007 között vizsgált nőket az Egyesült Államokban és Kanadában. A HSV-1 fertőzés megnövekedett kockázata az élethossz alatt legalább hat szexuális partnerrel illetve az előző 12 hónapban egynél több szexuális partnerrel állt összefüggésben.

Dr. Bruce Hirsch, a North Shore Egyetemi Kórház orvosa, csalódottan beszélt a vakcináról: "Egy oltóanyagtól azt várnánk, hogy jobb immunitást nyújt, mint amit maga a fertőzés vált ki. Attól tartok, talán soha nem tudunk hatékony oltóanyagot kifejleszteni a HSV-2 ellen" - mondta.

Belshe elmondta, bár vannak más, fejlesztés alatt álló potenciális oltóanyagok is, de a hatékony anyagnak "összetettebbnek" kell lennie, mint a nemrég kifejlesztett vakcinának, amely a herpesz vírus egyetlen egyszerű felületi fehérjéjét tartalmazta. A bárányhimlő elleni oltóanyag, melyet az elmúlt évtizedben széles körben alkalmaztak, jó példa olyan herpesszel összefüggő vírusra, amelyet sikerült ellenőrzés alá vonni. Belshe szerint valami ehhez hasonlóval kellene előrukkolni a HSV ellen is.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!