COVID-19: az influenzaoltás is védhet

Egy frissen publikált tanulmány szerint az influenzaoltás védhet a COVID-19 súlyos követkeményeitől.

Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a COVID-19 számos súlyos következményével szemben - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból. A Miami Egyetem Miller orvostudományi karának munkatársa, Susan Taghioff és kollégái a több mint 70 millió páciens egészségi adatait tároló TriNetX adatbázist felhasználva különített el két csoportba több mint 37 ezer embert. A csoportok kialakításakor a COVID-19-et befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, például az életkort, a nemet, az etnikai hovatartozást és a káros szenvedélyeket. Emellett vizsgálták a betegség kimenetelére szintén hatással levő, különböző egészségi problémákat is, úgy mint a diabéteszt, az elhízást és a krónikus obstruktív tüdőbetegséget.

Így működik az influenza elleni oltás Kiknek javasolt az influenza elleni védőoltás? Milyen mértékű védettséget nyújt a vakcina? Kattintson a részletekért!

Segíthet az influenzaoltás?

A Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán (ECCMID) bemutatott tanulmány egyebek mellett az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból, Izraelből és Szingapúrból származó páciensek adataira épült - olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon. Az első csoport tagjai két héttel-hat hónappal azelőtt kaptak influenzaoltást, hogy COVID-19-et diagnosztizáltak náluk. A második csoport tagjai ugyancsak COVID-19-cel küzdöttek, de nem kaptak influenzaoltást.

Az influenzaoltás védhet a COVID-19 súlyos követkeményeitől. Fotó: Getty Images
Az influenzaoltás védhet a COVID-19 súlyos követkeményeitől. Fotó: Getty Images

A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordultak elő a betegséggel összefüggő súlyos egészségi következmények - összesen 15, köztük a vérmérgezés, az agyi érkatasztrófa, a mélyvénás trombózis, az akut légzési elégtelenség, a kórházi vagy intenzív osztályra való felvétel, valamint a halálozás - a COVID-19 diagnosztizálását követő 120 napon belül a két csoport tagjainál. Az elemzés szerint azok, akik nem kaptak influenzaoltást jóval nagyobb - akár 20 százalék - eséllyel kerültek intenzív osztályra. 58 százalékkal nagyobb eséllyel keresték fel továbbá a sürgősségit, 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk vérmérgezés, 58 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek el agyi érkatasztrófát és 40 százalékkal gyakrabban kaptak mélyvénás trombózist.

A tanulmány készítői szerint eredményeik azt sugallják, hogy az influenzaoltás védelmet nyújt a COVID-19 számos súlyos következményével szemben. Hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség a lehetséges összefüggés megerősítésére és jobb megértésére - a jelenlegi elméletek többsége szerint az influenzaoltás "feljavítja" az ember vele született immunrendszerét - , de a jövőben az influenzaoltás segíthet nagyobb védelmet nyújtani az emberek számára azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elég vakcina az új típusú koronavírus ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!