COVID-19: a gyógyultaknak elég egy oltás?

A koronavírus-fertőzésen korábban átesetteknél már az első adag oltás után intenzíven jelentkeznek azok a reakciók, amelyek az immunvédelem kialakulását jelzik, így a gyógyultaknak elég lehet egy dózis vakcina a védettséghez - állítja egy új kutatás.

Az oltási terv harmadik fázisa - amelyben azokat a 89 évnél idősebb személyeket oltják be, akik nem szociális intézményben élnek és regisztráltak a védőoltásra - elindult, ám a korábban tervezettnél kevesebb embert tudnak beoltani az elkövetkezendő napokban. Részletek itt.

Világszerte több millióan kapták már meg az új típusú koronavírus elleni vakcinák valamelyikét, és ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, egyre többeknél jelentkeznek különféle tünetek az oltás második adagját követően. Az Icahn Orvostudományi Egyetem kutató érdekes összefüggésre bukkantak az oltási reakciókat illetően, megfigyelték ugyanis, hogy a fertőzésen korábban átesetteknél már a védőoltás első adagját követően intenzív tünetek jelentkeznek - írja a New York Times .

A hétfőn közzétett új tanulmányból kiderül, hogy a COVID-19-ből felgyógyultak az első adag vakcina után gyakrabban számoltak be fáradtságról , fejfájásról, hidegrázásról, lázról, valamint izom- és ízületi fájdalmakról, mint azok, akik úgy kapták meg az oltást, hogy előtte nem fertőződtek meg. Emellett a gyógyult páciensek antitest-szintje jóval magasabb volt már az oltás első adagját követően is, ami alapján a szakértők úgy gondolják, a COVID-19-ből felgyógyultaknak elegendő lehet egy dózis vakcina a teljes védettséghez. "Úgy gondolom, hogy az esetükben egy oltásnak is elegendőnek kell lennie. Ez megkímélné a már gyógyult egyéneket a felesleges fájdalomtól, aminek az oltóanyag második adagja kitenné őket, miközben jelentős vakcina-adag is felszabadulna" - nyilatkozta Florian Krammer, az Icahn Orvostudományi Egyetem virológusa, a tanulmány egyik szerzője.

koronavírus oltás dózis fertőzött gyógyult
A COVID-19-en átesetteknél egy dózis oltóanyag is látványosan beindította az antitestek termelődését. Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Intenzívebb tünetek, több antitest

Dr. Krammer és csapata 231 embernél vizsgálta a koronavírus elleni védőoltás után jelentkező tüneteket, közülük 83-an már korábban átestek a fertőzésen, míg 148 alany elkerülte a COVID-19-et. Mindkét csoportból többen számoltak be az első adag vakcinát követően az oltás helyén jelentkező fájdalomról, ám a korábbi fertőzöttek gyakrabban panaszkodtak emellett levertségre, fejfájásra és hidegrázásra is. Ez az orvosok szerint azzal magyarázható, hogy a korábbi betegek szervezetében található immunsejtek felismerik az oltóanyag hatására termelődő vírusfehérjéket, és rögtön támadást indítanak ellenük, emiatt érzik intenzívebben a tüneteket már az első adag védőoltás után is. A szakértők ezzel párhuzamosan az immunrendszer reakcióját is vizsgálták a védőoltásra 109 alanynál (akik közül 41-en estek már át korábban a COVID-19-en), és megfigyelték, hogy a már gyógyult résztvevők szervezetében erősebb antitestválaszt indított be a vakcina. A kis létszámú vizsgálatok miatt azonban a kutatók óvakodnak az általános következtetések levonásától.

Hátrébb csúszhatnak az oltási listán a gyógyultak

Mindeközben a felvetést egy másik, szintén hétfőn megjelent tanulmány eredményei is alátámasztják. Ennek során 59 egészségügyi dolgozót vizsgáltak, akik közül 42-en korábban már átestek a COVID-19-en. A kutatók itt nem az oltás után fellépő tüneteket, hanem az antitestek termelődését vizsgálták, és arra jutottak, hogy a korábban megfertőződött alanyoknál már a vakcina első dózisa is magasabb antitestszintet generált, mint a fertőzésen át nem esett személyeknél a második dózis beadatása. Ezek az antitestek ráadásul a laboratóriumi kísérletek során jobban kötődtek a vírushoz, és sikeresen megakadályozták annak bejutását a sejtekbe. A tanulmány szerzői épp ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a vakcinakínálat bővítése érdekében a korábban igazolt COVID-19 betegeket hátrébb kell sorolni az oltási listákon, és számukra elegendő egy adag vakcinát beadni.

Nem ennyire egyszerű a helyzet

A biztató adatok ellenére a szakemberek óvatosságra intenek. Dr. E. John Wherry, a Pennsylvaniai Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója rámutatott, hogy az enyhe koronavírus-fertőzéses esetekben a betegség során kevesebb antitest termelődött az érintetteknél, ezért nem biztos, hogy számukra egy adag vakcina teljes védelmet nyújthat a vírus fertőzőbb variánsai ellen is. Emellett a korábbi fertőzöttség kimutatása is problémás lehet.

Dr. Pablo J. Sánchez, az ohioi Országos Gyermekkórház Kutatóintézetének bizottsági tagja az eredmények fényében javasolná az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központnak (CDC), hogy az oltásra jelentkezőknek kiküldött kérdőívben kérdezzenek rá a korábbi fertőzöttségre is. A központ munkatársa úgy nyilatkozott, jelenleg még korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésükre a témát illetően, de nyomon követik majd a további vizsgálatok eredményeit.

Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül. A német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból. Erről részletesebben ide kattintva olvashat korábban megjelent cikkünkben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Országos eső várható sokfelé kiadós mennyiséggel. A délkeleti tájakon néhol esetleg az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szelet egyre több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon időnként erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra