Biztosítani kell az ingyenes gyermekfelügyeletet

Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A Magyar Közlönyben hétfő éjjel megjelent rendelet szerint az önkormányzat eldöntheti, milyen kapacitásokat használ fel, de a koronavírus -járvány idején biztosított ügyeletért a magánbölcsődék esetén sem kérhetnek pénzt, egy csoportban pedig legfeljebb öt gyermek lehet - írja a koronavírus.gov.hu .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus gyerekek, koronavírus óvoda, koronavírus bölcsőde, koronavírus intézménybezárás, koronavírus ügyelet, koronavírus gyermekfelügyelet
Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak.Fotó: Getty Images

Segítség a szülőknek

Csütörtöktől tehát kis létszámú csoportokban, 6 és 18 óra között lesz ügyelet, amely nagy segítséget jelenthet az olyan szülőknek, akik a koronavírus-járvány idején is dolgoznak, és nem tudják otthon ellátni a munkájukat.

Koronavírus: így segítenek az egyedülálló szülőknek - a részletekért kattintson ide!

Mint kiderült, lehetővé tették, hogy a bölcsődei dolgozókat a polgármester átirányíthassa másik szolgáltatóhoz. A dolgozók az új feladatkör után is az eddigi fizetésüket kapják. A bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatók állami támogatásának megállapításakor a koronavírus miatt kihirdetett a veszélyhelyzet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul. Így a családi- vagy a magánbölcsődék is képesek biztosítani a működésüket - tájékoztatott az államtitkár.

Emellett a koronavírus okozta helyzet megoldódásáig a munkaadók is szervezhetnek munkahelyi gyermekfelügyeletet dolgozóik 14 éven aluli gyermekeinek. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap - mondta az államtitkár.

Magyar divatcég mehet tönkre a koronavírus-krízis miatt - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.