Baktériumtaszító kabát: elérhető áron

Sokak számára aggasztóak a tömegközlekedési járműveken hemzsegő vírusok, baktériumok: minél nagyobb a forgalom, annál nagyobb a fertőzésveszély esélye.

A folyamatos kézmosás és kéztörölgetés vagy esetleg a szájmaszk nem mindig vagy egyáltalán nem oldható meg, úgyhogy valami stílszerűbb és gyakorlatiasabb megoldásra van szükség. Ez most a világ egyik legforgalmasabb városából, New Yorkból érkezik.

Brit kutatók szerint a busszal és vonattal munkába járókat kevésbé fenyegeti az elhízás veszélye. Akár két-három kilóval is kisebb súlyúak lehetnek, mint autós társaik. A cikk folytatódik, kattintson ! A Germinator névre hallgató kabát a Betabrand és a Gravitytank cégek közös munkájának eredménye: egy évnyi kutatás előzte meg, amely során azt vizsgálták, hogy a tömegközlekedésen utazók hogyan, hányan és mennyire betegednek meg: a kabát ennek megakadályozására jött létre.

A kabát egyik különlegessége az X-STATIC fantázianévre keresztelt baktériumtaszító szövet: ezt egyfelől az eltávolítható hajtókákra helyezték, hogy biztonságosabban lehessen kapaszkodni (legalábbis abban a tekintetben, hogy baktériumok jutnának a kezünkre ), másfelől egy olyan extramagas gallért is készítettek belőle, amit felcipzározva egyfajta arcmaszkként használhatunk, így a levegő útján terjedő kórokozókat gond nélkül ki tudjuk védeni.

A felcipzározott gallér jobb mint egy szájmaszk

Mivel egy tömött metrószerelvényen való utazás például elég meleg és izzasztó (és emiatt kockázatos is) tud lenni, a kabáton szellőzőzsebek is helyet kaptak, hogy vetkőzés nélkül is kellően le tudjunk hűlni. (A híradások értelemszerűen nem arról beszélnek, hogy a nyári melegben hogyan tudunk kabát nélkül hasonló baktériumtaszítást elérni.)

A Betabrand előzetes áron 200 dollárért (majdnem 50 ezer forintért) kínálja a kabátot, hogy a tömeggyártást is finanszírozni tudja a későbbiekben: a kényelem kedvéért a jobb ingujjhoz egy bérlettartót helyeztek el, a mellkasnál pedig egy nagyobb zseb található, ahol okostelefont tárolhatunk.

A piacon ez az ár nem számít kiemelkedően drágának és a ruhadarab dizájnja sem árulkodik arról, hogy tartanánk a baktériumoktól , úgyhogy teljesen az utcai divatnak megfelelően tudjuk majd kikerülni a köhögőtámadásokat és a vállból indított tüsszentéseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!