Bajban van, aki nem az irigységtől lett sárga

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a májgyulladás kizárólag vírusos betegség, hiszen annyi szó esik a különféle hepatitisz törzsekhez kötődő kórról. De májgyulladást lehet kapni mérgektől, alkoholtól, gyógyszerektől, sőt autoimmun betegség következtében is. Lássuk a tüneteket.

A hepatitisz és a májgyulladás egy és ugyanaz?

Igen, ezért is kötik sokan szinte kizárólagosan a kórt a hepa vírusokhoz. A bevezetőben felsorolt kiváltó okok mind léteznek, de a közgondolkodás mégis kétségtelenül közel van az igazsághoz, mert a megbetegedések számarányát tekintve a hepatitisz A, B és E vírusok messze az összes többi felett állnak.

hepatitisz, májgyulladás hepatitisz vírusos májgyulladás hepatitisz A hepatitisz B hepatitisz E
A hepatitisz az egyik legelterjedtebbfertőzésa világon

E három törzset a terjedés módja különíti el. A hepatitisz-A és -E járványszerűen terjed. A vírust fertőzött ivóvíz, étel vagy széklet közvetíti. A B vírus viszont elsősorban a hámsérüléseken keresztül hatol be a szervezetbe, azaz vérrel terjed főleg. Ezért jellegzetesen sokan betegszenek meg tőle a kábítószerezők között a fertőzött injekciós tűktől.

A fogkefe és a tetoválás is veszélyes lehet

A veszély mellesleg mindenütt fennáll, ahol a vírus külső sérüléseket találhat. Azaz a közösen használt fogkefe éppen olyan hatásos közvetítőeszköz lehet, mint akupunktúrás és tetováló tűk, a körömvágó eszköz, borotva vagy hajvágógép. A leggyakrabban a fertőzés azonban az óvszer nélküli szex során történik meg. Emellett fertőzhet és májgyulladást okozhat a hepatitisz-C, -D és -G vírus is.

A vírusos májgyulladás nagyon különböző lefolyású lehet. Mutathat olyan képet, mint egy enyhe influenzaszerű megbetegedés, de halálos májelégtelenséget is eredményezhet. Ennek megfelelően a tünetek súlyossága, a betegségből való felépülés menete és időtartama is igen változatos lehet. A lefolyást a vírus pontos fajtája, és a beteg immunreakciója határozza meg végső soron.

Míg a hepatitisz-A és -C legtöbbször nem okoz tüneteket, vagy csak olyan finoman jelentkezik, hogy észrevétlen maradhat, addig a vírus B és E törzse már sokkal veszélyesebben mutatkozik. A legnagyobb baj általában akkor áll elő, ha a hepatitisz-B és hepatitisz-D-vel közösen támad.

Melyek a jellegzetes különbségek?

A különféle vírustörzsek okozta megbetegedések között van néhány jellemző különbség. A hepatitisz-A hirtelen jelentkezik, különösebb előjelek nélkül, s magas lázat, gyomorrontásra hasonlító tüneteket okoz. Elsősorban a fiatalokat veszi célba, s csak 15-45 napig lappang. A hepatitisz-B viszont akár fél évig is rejtőzködhet. A hepatitisz-C viszont az enyhébb tünetek ellenére is elhúzódó betegséget okoz, amelyben nem ritkák a visszaesések.

Az akut betegség tehát hirtelen kezdődik rossz étvággyal, hányingerrel, hányással és sok esetben lázzal. A dohányzó betegek pedig undort éreznek a cigarettától. Elsősorban a hepatitisz-B okozta fertőzéseknél pedig ízületi fájdalmak és viszkető, vörös csalánkiütések is megjelennek.

A krónikus májgyulladás olyan hepatitis, mely legalább hat hónapja tart. A gyulladás véglegesen és igen súlyosan károsítja a máj szöveteit, sejtjeit, így kezelés nélkül az egy idő után már nem tudja megfelelően ellátni a feladatait. Részletek!

Néhány nap múlva a vizelet megsötétedik, és beköszönt a sárgaság. Ez a legjellegzetesebb tünet, ami magyarázza, hogy a köznyelvben a májgyulladást miért hívják sárgaságnak. Ilyenkor a bőr és a szemfehérje is sárgásan elszíneződik, mert a bilirubin (amely a máj által kiválasztott és az epében felgyűlő emésztőnedvnek a fő festékanyaga) nagy koncentrációban jelenik meg a vérben. A korábbi tünetek többsége eddigre jellemzően eltűnik, a beteg jobban érzi magát a sárgaság esetleges fokozódása ellenére is.

Kialakulhat epepangás is

Ez a tünet egy-két héten beül ér a csúcspontjára, majd fokozatosan csökken, s kettő-négy hét alatt el is tűnik. Közben kialakulhat az epepangás, amelynek tünetei a világos színű széklet és a viszketés. Néha - elsősorban a hepatitisz-B fertőzés esetén - a tünetek odáig fokozódhatnak, hogy májelégtelenség alakul ki, ami halálosan kockázatos állapot, elsősorban a felnőttek között.

A világon legalább 300-350 millió embert tartanak hepatitisz-B hordozónak, ami azt jelenti, hogy ez az egyik globálisan legelterjedtebb fertőzés. Sőt a világ népességének közel egyharmadában kimutatható, hogy az emberek szervezete antitesteket termelt egy korábbi vírusfertőzés során. A hepatitisz-B végzetességét mi sem bizonyítja jobba, mint az az évi 600 ezer haláleset, amely vírus okozta betegség szövődményei, a májzsugorban vagy májdaganat miatt következett be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.