Az eddigi vakcinák az omikron ellen is jók

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakvéleménye szerint az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is.

Noha az omikron fertőzőbbnek mutatkozik, mint a koronavírus más változatai, a vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az érintettek kórházba kerüljenek. A kórházi ápolás szükségességének kockázata jelenleg a delta variáns kockázatának mintegy fele, egyharmada - hívta fel a figyelmet az EMA. Ugyanakkor azt is írták, hogy az omikron vírusváltozat esetében a koronavírus okozta, tünetekkel járó betegségek elleni vakcinák hatékonysága valamivel alacsonyabb és idővel csökken is, a többi vírusváltozathoz képest.

s
Az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze. Fotó: Getty Images

Magas szintű védelmet adnak

A vonatkozó tanulmányok azt is jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen. Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak - olvasható a kommünikében. Az európai gyógyszerfelügyeleti hatóság azt is közölte, hogy a rendelkezésre álló vakcinák csökkentik a kórházi kezelés, vagy a halálozás kockázatát a terhes anyák esetében is anélkül, hogy bármifajta szövődményt okoznának, vagy károsítanák a születendő babát. A koronavírus ellen szájon át adható és intravénás szerek pedig megőrzik hatékonyságukat az omikronnal szemben is, és segíthetnek korlátozni a betegségek lefolyását.

Az EMA hangsúlyozta: az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze. Erőfeszítéseket kell tenni a jelenleg nem oltott vagy részlegesen beoltottak arányának növelésére, valamint az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítására - hangsúlyozta a szervezet. Az uniós gyógyszerügynökség továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus elleni oltóanyagok hatékonyságára vonatkozó legfrissebb adatokat, beleértve az omikron variáns okozta betegséget is - tették hozzá közleményükben a szervezet szakemberei.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!