Az amerikai orvosok többsége beoltatná magát influenza ellen

Csaknem valamennyi megkérdezett amerikai orvos azt válaszolta, hogy tervezi ebben a szezonban az influenza elleni oltás beadatását magának.

Influenza A csütörtökön nyilvánosságra hozott online felmérésben részt vevő 400 orvos 95 százaléka tervezi, hogy magának beadatja a vakcinát, míg 96 százalékuk javasolja családjának és barátainak, hogy oltassák be magukat a szezonális influenza elleni vakcinával.

Mint Dan Jernigan, az Egyesült Államok betegség-megelőzéssel foglalkozó központjának (CDC) influenza-szakértője elmondta, az országban 119 millió adag vakcina már az orvosi rendelőkben, illetve a gyógyszertárakban van. Az idei oltóanyag három influenza vírustörzs ellen készült, ezek a tavaly járványt okozott H1N1, valamint a H3N2 és az influenza B vírusa.

Jernigan kiemelte, hogy a CDC az idén a közösségi médián - például a Twitteren és a Facebookon - keresztül is megpróbálja elérni az embereket.

H1N1 és szezonális influenza 2010/2011-benEgy másik frissen elkészült felmérésben 1000 amerikait kérdeztek meg oltási szándékáról. E szerint a válaszadók 57 százaléka tervezi, hogy beoltatja magát ebben a szezonban influenza ellen. Az oltást nem tervezők 71 százaléka azzal indokolta elképzelését, hogy más módon is megelőzhető az influenza, 69 százalékuk válaszolta, hogy egészséges és nem aggódik a fertőzés miatt, 62 százalékuk pedig úgy véli, hogy az oltásnak káros mellékhatásai lehetnek.

A CDC arra figyelmeztet, hogy a vírustörzsek aktivitásától függően a szezonális influenza miatt évente 3300 és 49 000 közötti amerikai hal meg.

Animáció, videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!