Az amerikai elnököt is beoltják az új influenza ellen

Amennyiben a szakértők ezt javasolják, Amerika első számú családja beoltatja magát a sertésinfluenza ellen - nyilatkozta Barack Obama elnök egy vasárnapi televíziós interjúban.

"Be akarjuk oltatni magunkat. Úgy gondoljuk, ez a helyes döntés. Beállunk a sorba, mint mindenki más, és amikor szólnak, hogy mi következünk, akkor fogjuk megkapni az oltást" - mondta az elnök a CNN "State of the Union" c. adásában.

Miközben az északi féltekén most kezdődik az őszi influenzajárvány, a fertőzés aránya pedig újra emelkedni kezd, sok amerikai várja az (A)H1N1 influenza védőoltásának kiadását, amely október elején várható. Első körben a sürgősségi szolgálatok munkatársai és a többi veszélyeztetett illetve sebezhető személy, köztük a terhes nők és az alapbetegségben szenvedő gyermekek kapják meg a védőoltást.

"Ezután úgy vélem, a gyerekek jönnek, úgyhogy Malia és Sasha esik abba a kategóriában" - mondta Obama, két kislányára utalva. "Szerintem én eléggé a vége felé következem."

Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) a múlt héten bejelentette, hogy az influenzaszezon a szokásosnál hamarabb elkezdődött, és emelkedik a diagnosztizált esetek száma.

"Az Obama család azt tervezi, hogy felhívja Kathleen Sebelius egészségügyi minisztert és a CDC igazgatóját, és megkérdezzük, mit javasolnak. Bármit mondanak, hallgatni fogok rájuk" - nyilatkozta az elnök.

A WHO adatai szerint áprilisi mexikói felbukkanása óta világszerte legalább 3205 ember halt meg a vírus következtében. Az Egyesült Államok több mint 600 sertésinfluenzával összefüggő halálesetről számolt be. Az amerikai kormány 195 millió adag sertésinfluenza oltóanyagot vásárolt, és a jövő hónaptól kezdve ingyenesen biztosítja a lakosságnak az A(H1N1) vírus elleni vakcinát.

Magyarországon szeptember 29-től kezdik oltani az embereket, három ütemben. Erről részletesebben itt olvashatnak.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?