Az ország, ahol csak most kezdett terjedni a koronavírus

Mikronéziában is elkezdett járványszerűen terjedni a koronavírus, ami a szigorú határellenőrzésnek és karanténkötelezettségnek, illetve a földrajzi elszigeteltségnek köszönhetően eddig nem volt jellemző a csendes-óceáni szigetországra – jelentette be a helyi kormány kedden.

Mikronézia vélhetőleg az utolsó, 100 ezernél több lakossal rendelkező ország a Földön, ahol tömegesen felbukkant a vírus. Bár Türkmenisztánból még nem jelentettek fertőzötteket , szakértők szerint ez azért van, mert a kormány nem foglalkozik a járvánnyal.

Országszerte több esetről tudni: Kosrae államban 35 ember tesztje lett pozitív, míg Pohnpeiben hét ember fertőződött meg. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék a tömeget, és viseljenek maszkot.

koronavírus, koronavírus-járvány, Mikronézia
Mikronéziában is elkezdett járványszerűen terjedni a koronavírus. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Mikronézia úgy tervezte, hogy augusztus 1-jén újra megnyitja határait, és véget vet a karanténkötelezettségnek. Az ország tavaly kötelezővé tette a koronavírus elleni oltást , és a szövetségi források megvonásával fenyegette a vonakodókat. Ennek hatására magas a lakosság átoltottsága.

Számos csendes-óceáni szigetországban – köztük Kiribatin, Tongán, Szamoán és Naurun – idén először kezdett el járványszerűen terjedni a koronavírus. Tuvalunak és a Marshall-szigeteknek eddig sikerült elkerülnie a SARS-CoV-2 közösségi terjedését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!