Az oltottakat is veszélyezteti a hosszú COVID

Azoknál is okozhat elhúzódó panaszokat a COVID-19, akik megkapták a védettséghez szükséges oltásokat – derült ki egy frissen publikált kutatásból.

A COVID-19-ből fegyógyult betegek jelentős része hónapokkal azután is beszámol a fertőzéshez köthető tünetekről, hogy a betegséget kiváltó koronavírus már eltűnt a szervezetéből. A Washington Egyetem St. Louis-i Orvostudományi Karának frissen publikált kutatása szerint még a vakcinák sem biztosíthatnak teljes védettséget a hosszú COVID-nak is hívott tünetegyüttessel szemben. A beoltottaknál azonban többnyire igen enyhék ezek a hosszabb ideig fennálló panaszok – írja a Medical Xpress .

A hosszú COVID tünetei az oltottaknál is jelentkezhetnek

A több mint 13 millió veterán bevonásával végzett vizsgálat megállapította, hogy a COVID-19 elleni védőoltás 34 százalékkal csökkentette a betegség miatti halálozás kockázatát és 15 százalékkal a hoszú COVID kialakulásának veszélyét, összehasonlítva a vírussal fertőzött, be nem oltott betegekkel. A hosszú távú mellékhatások közül a két legveszélyesebb ellen azért hatékonyabb védelmet biztosítanak a vakcinák: a tüdőkárosodás veszélye 49 százalékkal, a véralvadási rendellenességek kockázata pedig 56 százalékkal alacsonyabb az oltatlanokhoz képest. A kutatás május 25-én jelent meg a Nature Medicine folyóiratban.

A hosszú COVID tünetei az oltottaknál is jelentkezhetnek. Fotó: Getty Images

A védőoltások továbbra is rendkívül fontosak a COVID-19 elleni küzdelemben, jól láthatóan csökkentik a veszélyét, hogy a fertőzött kórházba kerül a COVID-19 miatt, vagy belehal a betegségbe – hangsúlyozta Ziyad Al-Aly, a Washingtoni Egyetem klinikai epidemiológusa. Hozzátette viszont: az adatokból az is látszik, hogy az oltások nem nyújtanak kellő védelmet a betegség hosszú távú tüneteivel szemben, emiatt pedig nagyobb figyelmet kell fordítani a hivatalosan gyógyultnak nyilvánított emberek egészségi állapotára. Az sem gondolhatja magát sérthetetlennek, aki megkapta a védettséghez szükséges vakcinákat, és ha olyan tüneteket észlel, ami a nap tevékenységeit is megnehezíti, mindenképpen forduljon orvoshoz - javasolja az epidemiológus.

A kutatók azokat az embereket minősítették teljesen oltottnak, akik két adag Moderna vagy Pfizer-BioNTech vakcinát, vagy egy adag Johnson & Johnson/Janssen vakcinát kaptak. A kutatás idején a tanulmányhoz használt adatbázis nem tartalmazott információkat arról, hogy a betegek kaptak-e emlékeztető oltást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű. Hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!