A zikavírus-fertőzés jelei

A Dél-Amerikából terjedő zikavírusról ma már mindenki hallhatott, de arról kevesebb szó esik, hogy vajon miről lehet felismerni a fertőzést?

A zikafertőzés tünetei az esetek nagy részében rendkívül enyhék, és nagyon gyorsan maguktól elmúlnak. A betegség először fejfájással jelentkezik, majd a fertőzéstől számított rövid időn belül kiütések lepik el a beteget, akinek magas lázzal is meg kell küzdenie, és a szeme is gyakran bevérezik. A szakértők szerint a viszkető, vörös foltos zikakiütés a fertőzöttek 90 százalékán megjelenik.

Egyes esetekben előfordul, hogy a beteg ízületi fájdalmat érez a csukló, a térd, és a boka tájékán, valamint izomfájdalomra vagy szemfájdalomra panaszkodik. Ezek a tünetek általában egy hétig tartanak és a fertőzést követő második hétre maguktól eltűnnek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy négy betegből egy egyáltalán semmilyen tünetet sem mutat.

A zika egyik tünete az ízületi fájdalom

Ha a tünetek mégis jelentkeznek, különösen azok számára, akik a közelmúltban olyan tájakra utaztak, ahol zikajárvány megjelent, fontos, hogy felkeressék orvosukat és vérvizsgálatot kérjenek. Különösen lényeges ez a terhes nők esetében, mert a betegség leginkább őket, illetve a magzatukat veszélyezteti.

Ha egy várandós nő gyakrabban utazik olyan területre, ahol van esély a zikafertőzésre, még a tünetek megjelenése nélkül is jól teszi, ha legalább az első és a második trimeszter során vérvizsgálatnak veti alá magát.

A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal tudósai térképeket készítettek a Zika-vírust hordozó szúnyog várható terjedéséről. Részletek!

A zikavírus szexuális úton is fertőz, ezért azok, akik olyan helyen jártak, ahol elkaphatták a betegséget, a továbbiakban mindenképpen óvszerrel védekezzenek, főleg ha terhes nővel létesítenek szexuális kapcsolatot. Itt már nemcsak hetekről, hanem hónapokról van szó, aki fél éven belül járt mondjuk, Dél- vagy Közép-Amerikában, mindenképpen így védekezzen, mert a zikavírus sokkal képes tartósan életben maradni a spermában.

A zikavírus ellen nincs gyógyszer, az amerikai járványügyi központ (CDC) javaslata szerint a fertőzöttek ügyeljenek rá, hogy ne száradjanak ki, pihenjenek és mindössze a lázat vagy a fájdalmat csillapítsák, ha szükséges. Az ibuprofen és az aszpirin nem jó választás, mert alkalmazásukkal fokozódhat a vérzés esélye, amibe a jelentések szerint egy zikafertőzött férfi már belehalt Puerto Rico-ban.

Forrás: Medicaldaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?