A szakértő szerint itt robbanhat nagyot az új hullám

Országos szinten valószínűleg nem lesz nagyon erős a koronavírus-járvány negyedik hulláma, regionális szinten viszont bizonyos helyeken nagy lehet a baj - véli egy hazai szakértő.

Az már nem kétséges, hogy elindult Magyarországon a koronavírus-járvány negyedik hulláma, a számok azonban nagyon különösek - mutatott rá Lantos Gabriella egészségügyi menedzser az RTL Klub Reggeli című műsorában. Elmondása szerint a fertőzöttek száma kéthetente, a kórházban kezeltek száma pedig hetente duplázódik, a halottak száma viszont meg is triplázódik egyetlen hét alatt.

Nem tesztelnek eleget

Magyarországon is már az új koronavírus delta variánsa terjed. Ezt a - korábban indiainak nevezett - vírusmutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. Nézzük, mit lehet róla tudni .

A szakember kijelentette, biztos, hogy nem készül elegendő teszt. Ennek viszont többnyire az az oka, hogy az oltottak körében jellemzően enyhe tünetekkel zajlik le a fertőzés, illetve az új variáns eleve olyan panaszokat okoz, amelyek alapján az érintettek előbb gondolnak allergiára vagy egy enyhe megfázásra, mint a koronavírus-fertőzésre - emiatt pedig nem is fordulnak orvoshoz, így vizsgálat sem történik. A delta variás okozta fertőzésre például már egyáltalán nem jellemző az ízlelés- és szaglásvesztés, ami a brit variáns esetében nagyon világosan megmutatta, hogy fertőzöttek vagyunk. Sokkal gyakoribb viszont a szemkönnyezés, a nagyon vizes orrfolyás és a hasmenés - ismertette Lantos.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A szakértő szerint jó lenne, ha lennének kötelező érvényű szabályok az iskolákban. Fotó: Getty Images

Itt robbanhat nagyon a negyedik hullám

Budapesten és a hasonlóan magas - 75 százalék körüli - átoltottsági aránnyal rendelkező Győr-Moson-Sopron megyében a szakértő szerint nem valószínű, hogy nagyon erős lesz az új járványhullám. Vannak azonban olyan - jellemzően szegényebb - megyék, ahol még az 50 százalékot sem éri el a lakosság immunizáltsági aránya, így ott bizony nagyon komoly negyedik hullám alakulhat ki. A szakember véleménye szerint éppen ezért nem feltétlenül országosan, hanem inkább járási szinten kellene majd bevezetni a korlátozásokat.

Mekkora veszélyt jelent a jelenléti oktatás?

Az iskolák gócponttá válásától főként a kevésbé átoltott térségekben kell tartani, azonban továbbra sem a gyerekek lesznek a legnagyobb érintettjei a járványnak, hanem az iskolások és óvodások oltatlan családtagjai. A 80 év felettiek 25 százaléka még mindig nincs beoltva a COVID-19 ellen - hangzott el a műsorban. Az egészségügyi menedzser nyugtalanítónak nevezte, hogy még sokan a beoltott szülők közül sem adatják be a gyermekeiknek a koronavírus elleni védőoltást. Valószínűleg tartanak valamitől, de ezek a félelmek alaptalanok - jegyezte meg.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy jelenleg az iskolaigazgatókra van bízva, hogy milyen járványügyi szabályokat rendelnek el intézményükön belül. "Mindent lehet, de semmi sem kötelező. Lehet maszkot hordani, de nem kötelező. Lehet távolságot tartani, de nem kötelező" - sorolta aggályait Lantos Gabriella, hozzátéve, hogy szerinte igenis be kellene vezetni ezeket az előírásokat a megelőzés érdekében.

Korábban azt gondolták, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett személyeknek elegendő egyetlen adag védőoltás a hatékony védelemhez. Egy új kutatás eredményei azonban mást mutatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.