A fejtetvek ezért kedvelik a lányokat

A legtöbb kisgyermek élete során legalább egyszer megtapasztalja a hajtetvek okozta kellemetlenségeket. Mindazonáltal az égető, viszkető érzés a fejbőrön nemcsak a kicsiknek, hanem a szülőknek is sok bosszúságot okoz, ezért érdemes rendszeresen és tudatosan ápolni hajunkat, hogy megelőzzük a fertőzést.

Hiába azonban az elővigyázatosság, sokszor még a rendszeres hajmosás sem garancia arra, hogy nem esünk áldozatául az apró rovaroknak. A serkékkel kapcsolatban sok tévhit él a köztudatban, és mivel az őszi-téli hónapokra esik a tetvek kedvelt szezonja, ezért érdemes most számba venni ezeket.

Nem ugrálva közlekednek

Sokan úgy hiszik, hogy a tetvek egyik fejről a másikra ugrálva közlekednek, holott ez nincs így. Az apró, szezámmag méretű rovarok nem ugrálnak, hanem másznak, és akár 23 centiméterre is képesek eljutni egyetlen perc alatt. Nem meglepő tehát, hogy óvodai és iskolai közösségekben, ahol sok gyermek tartózkodik egymáshoz közel, pillanatok alatt képesek megfertőzni akár egy egész osztályt is.

A fejtetvesség nem múlik el magától, tenni kell ellene
A fejtetvesség nem múlik el magától, tenni kell ellene. Fotó: iStock

Sosem az ápolatlanság jele

Jellemzően azt gondoljuk a tetűről, hogy előfordulása az ápolatlansággal jár együtt, és a serkék akkor jelennek meg, ha valaki nem gondozza rendszeresen a haját. A közhiedelemmel ellentétben a tetvek a tiszta és gondozott fejbőrt kedvelik igazán, így nem ritka, hogy rendszeres hajmosás mellett is megjelennek. Ennek ellenére sokan elfeledkeznek arról, hogy időről időre ellenőrizzék gyermekük fejbőrét, az emberek 53 százalékának ugyanis nincsenek tünetei egy fertőzés során.

Egyszerre több ezer fejtetű is lehet a fejbőrön

A tetvek természetüknél fogva folyamatosan új gazdát keresnek, akinek a fejbőrén lerakhatják serkéiket. A nőstény tetű már 24 órával a párosodás után elkezdi lerakni az első tojásokat. Az átlagos tetűfertőzés során húsz tetű jelenhet meg a hajzaton. A nőstény rovar rövid, harmincnapos élete során naponta 5 és 10 közötti petét rak le, ennélfogva pár nap alatt akár több száz tetű is kikel egy kisgyermek fejbőrén.

A lányok nagyobb veszélyben vannak

A tetű az édes vért kedveli, a tesztoszteront viszont kevésbé, így a lányok és nők körében magasabb a fertőzés kockázata. Gyermekeknél a hosszabb hajú lányok vannak különösen nagy veszélyben, ugyanis a tetvek kapaszkodási ösztönét segítik a hosszú hajszálak, amelyek között kedvükre tanyázhatnak a rovarok.

A szülő felelőssége

A fertőzést elkapó gyermekeket korábban csak a megfelelő kezelés elvégzése után, védőnő jóváhagyásával lehetett visszaengedni az iskolai közösségbe, ma azonban egyedül a szülők felelőssége a tetvek alapos kiirtása és a rendszeres, megelőző hajápolás. Sokan nem tudják, hogy a fejtetű nem múlik el magától, nekünk kell tennünk ellene. A fizikálisan ható készítmények előnyösebbek a kémiailag ható szerekkel szemben, ugyanis blokkolják a tetű és a lárvák mikrolégzését, ezáltal azok pár órán belül megfulladnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!