A majomhimlőből lehet az új világjárvány? Szakértő véleménye

Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani a majomhimlőről, hiszen egyre több országban bukkan fel. Sokan attól tartanak, hogy egy újabb világjárvány közeledik. De vajon jogos ez a félelem? Mutatjuk, mit mond erről a hazai szakember.

A fekete himlővel rokonságban álló, ám jóval enyhébb betegséget okozó majomhimlő csak májusban több mint 300 embert fertőzött meg, többségüket Európában. Ezért az utóbbi időben nagy figyelem irányult a vírusra, de nem egy új keletű dologról van szó. „A majomhimlőt nagyon régóta ismerjük, 1958 óta tudjuk, hogy létezik, és a ’70-es évek óta tudjuk, hogy emberre is tud terjedni. 2018-ban pedig már Európában is megjelent” – mondta el Szlávik János infektológus az RTL Klub Reggeli című műsorában.

járvány, majomhimlő
Sokan attól tartanak, hogy egy újabb világjárvány közeledik. De vajon jogos ez a félelem? Fotó: Getty Images

Szinte biztos, hogy nem okoz világjárványt

A fekete himlő ellen már régóta létezik védőoltás, és az valamilyen mértkben a majomhimlő ellen is véd. Kifejezetten az újonnan terjedésnek indult kórokozó ellen kifejlesztett vakcinára viszont egyelőre nincsen szükség, és Szlávik János szerint nem is lesz. A szakember ugyanis úgy véli, majdnem biztosan kijelenthető, hogy a majomhimlő nem okoz majd világjárványt, hiszen viszonylag nehezen terjed emberről emberre, tehát nem elég egy tüsszentés vagy köhögés ahhoz, hogy a fertőzött továbbadja a vírust. „Ez nem úgy terjed, mint a koronavírus. Ehhez szoros kontaktus kell” – fogalmazott Szlávik.

Az utóbbi időben Afrikában észrevették, hogy az esetszámok emelkedni kezdték, majd Európában is így történt. A hazai szakértő szerint ennek az az oka, hogy a fekete himlő elleni oltást 1980-ban abbahagyták, és mostanra nőtt fel egy olyan generáció, amely már nem kapott oltást és még nem találkozott a vírussal, de fogékony a fertőzésre. Hozzátette, a kisgyermekekre és az immunhiányosokra veszélyt jelenthet a majomhimlő terjedése – de nem is maga a vírus, hanem inkább a lehetséges szövődmények miatt.

A majomhimlő lappangási ideje egyébként 2-3 hét is lehet, az alatt az idő alatt azonban nem fertőz. A vírust csak az a személy tudja továbbadni, akinek már tünetei vannak. A szakértő szerint azokat az embereket lenne értelme beoltani, akik szoros kontaktusba kerültek majomhimlős emberekkel, így náluk megakadályozhatják a betegség kialakulását.

Mit kell tudni a majomhimlőről?
A majomhimlő a himlővírus egyik variánsa. A fekete himlő ellen már az 1800-as évek óta létezik védőoltás, és a széleskörű vakcinázás miatt idővel sikerült eltüntetni a kórokozót. A közelmúltban azonban megjelent egy másik, kevésbé agresszív, de az embert megfertőzni képes rokonvírusa. A fertőzés tünetei közé tartozik a fejfájás, a láz, az izomfájdalom és a nyirokcsomó-duzzanat is, 10 nap után pedig kiütések jelennek meg a végtagokon és az arcon. A kiütések idővel ugyan kifakadnak vagy leszáradnak, utánuk viszont hegek maradnak. A majmokon jelentkező, himlőszerű elváltozások után kapta a nevét.

Csak idő kérdése, hogy Magyarországon is felbukkanjon

„Nem látom akadályát annak, hogy ide is érkezzen olyan ember, aki valahol a világon megfertőződött, elteljen az a 2-3 hét, és Magyarországon alakuljanak ki az első tünetei. Erre fel kell készülni, és az illetőt otthonában vagy a kórházban izolálni kell, és szépen 2-3 hét alatt meggyógyul” – magyarázta Szlávik.

Korábban egyébként Rusvai Mikós víruskutató is azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy biztos abban, hogy idővel Magyarországon is megjelenik majd a majomhimlő, újabb világjárványt viszont várhatóan nem okoz majd ez a vírus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!