Hogyan lehet együtt élni a HIV-vel?

Ha időben felismerik és kezelni kezdik, HIV-fertőzéssel is teljesen egészséges életet lehet élni. Itthon becslések szerint legalább 4 ezer HIV-pozitív beteg lehet, az érintettek fele ugyanakkor nem tud az állapotáról.

Ma már sikeresen kezelhető az egykori rettegett vírus, ugyanakkor még mindig rengeteg a tévhit és félelem a HIV-vel kapcsolatban. A fertőzötteknek gyakran még a rokonaik, barátaik előtt is titkolniuk kell állapotukat, sőt, sokszor hivatalos helyeken, például egy orvosi vizsgálaton is elutasítást kapnak – derült ki az RTL Fókusz című műsorának egyik riportjából, amelyben a Retropajzs Egyesület HIV-vel élő aktivistái is megszólaltak.

„Nem az én szégyenem, hogy ekkora stigma van rajta, hanem ez a társadalmunk szégyene. És azért elmondanám, hogy 2016 előtt én sem szívesen ültem volna le egy HIV-vel élő mellé, én sem ültem volna be egy fogorvosi székbe utána, mert nem tudtam semmit erről” – nyilatkozta egy érintett.

HIV, AIDS
Ma már sikeresen kezelhető az egykori rettegett vírus. Fotó: Getty Images

A kulcs a minél hamarabbi felismerés

Az első HIV-fertőzötteket és AIDS-betegeket a ’80-as évek elején diagnosztizálták az Egyesült Államokban, nem sokkal később pedig azonosították a vírust és annak következményeit is. 1995-ben jelentek meg azok a gyógyszerkombinációk, amelyek segítségével a HIV már hatékonyan kezelhető.

„Jó lenne, ha mindenki tudná, hogy a HIV-fertőzés ma már nem egy halálos megbetegedés, az AIDS viszont az. Tehát ha egy HIV-fertőzött élete során eljut addig a stádiumig – ami általában 5-10 évet jelent –, hogy beteg legyen, akkor már AIDS-beteg lesz, és az AIDS-betegeket nagyon nehéz meggyógyítani” – hangsúlyozta dr. Szlávik János infektológus, hozzátéve: a HIV-pozitív emberek esetében megelőzhető, hogy kialakuljon az AIDS, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a fertőzöttséget időben felismerjék és kezeljék.

A fertőzöttek saját élményei szerint sokan még ma sincsenek tisztában azzal, hogy egy gyógyszerrel kezelt HIV-fertőzött nem adhatja át másnak a kórokozót, és semmilyen speciális intézkedésre nincs szükség a vele való találkozás esetén. Az egyik érintett úgy fogalmazott, hogy „lehet közös törölközőt használni, ugyanazzal a kiskanállal nyalakodni az édességből, tehát ez semmiféleképpen sem veszélyes”.

Az érintettek fele nem tud az állapotáról

Magyarországon 2022 első három negyedévében 173 HIV-fertőzöttet és 37 AIDS-beteget regisztráltak. 2012 és 2021 között a bejelentett HIV-pozitív emberek száma minden évben átlépte a 200-at, az AIDS-eseké pedig a 40-et. Ugyan itthon nincs járvány, becslések szerint legalább 4 ezer HIV-pozitív beteg lehet, és az érintettek fele nem tud az állapotáról.

 „Ezért fontos a szűrés, hiszen, ha valaki megtudja magáról időben, hogy HIV-fertőzött, és elkezdi a gyógyszeres kezelést, akkor teljesen egészséges életet él, és a hölgyek egészséges gyermeket tudnak szülni” – mondta el Szlávik János, aki ugyanakkor rámutatott, hogy a szűrővizsgálatok száma nem nő Magyarországon, pedig ez elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy megállítsuk a HIV terjedését itthon. Mivel a vírus csak teszttel mutatható ki, ezért a szexuálisan aktív felnőttek vizsgálata évente javasolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.