Szívgyógyszer és életmódváltás: hatásos kombináció merevedési zavar esetén

Egy új tanulmány szerint az életmódváltás és a szívgyógyszerek alkalmazása egyaránt segít a merevedési zavar kezelésében.

A minnesotai Mayo Klinika kutatói hat korábbi tanulmányt vettek górcső alá, amelyekbe négy országból összesen 740 férfit vontak be.

Azt vizsgálták, hogy az életmódváltás és a gyógyszerek hogyan javították az alanyok szexuális teljesítőképességét.

Mindegyik vizsgált megfigyelés azt mutatta, hogy az életmód megváltoztatása és a vérzsír szintjének normalizálása csökkenti a problémát. A szívbetegségeknek és a merevedési zavarnak sok közös oka van, amelyek azonban mind kordában tarthatóak: ilyen a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás és a kevés testmozgás. Ráadásul a merevedési zavar a szívbetegség egyik fontos figyelmeztető jele is lehet.

A tanulmány az Archives of Internal Medicine című folyóirat szeptember 12-i online kiadásában jelent meg. Szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy ahogy csökkent az érintetteknél a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, úgy javult a szexuális életük is. Ez még akkor is megfigyelhető volt, ha csak a szívbetegség kezelésére alkalmazták a gyógyszereket vagy az életmódváltást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.