Ritkuló szeretkezések: ez lehet az oka?

Mutatjuk, milyen betegség kínzó tünetei tarthatják vissza a férfiakat az intim együttléttől, és azt is, hogyan segíthet ilyenkor a párjuk.

Egy egészséges párkapcsolat stabil alapokra épül, és ennek egyik igen fontos sarokköve az intimitás. A szexuális együttlétek sokkal többről szólnak, mint a puszta kielégülés. A szeretkezés, ahogy a neve is utal rá, a szeretet kifejezésének egyik formája. A rendszeres és kielégítő együttlétek feltételezik, hogy a két ember jól és biztonságban érzi magát a másik társaságában, képes kötődni és ellazulni, miközben odafigyel a másikra és önmagára is, mindez pedig stabilabbá teszi a párkapcsolatot. Ha azonban a szeretkezések ritkulnak, de a felek nem kommunikálnak ennek okáról, és nem próbálnak közösen megoldást találni, az bizony alapjaiban rengetheti meg a kapcsolatot, sőt akár szakításhoz is vezethet.

Számos lelki és testi oka lehet annak, hogy az egyik vagy akár mindkét fél kerüli az intimitást. Cikkek végeláthatatlan sora taglalja, miért válhatnak a nők elutasítóvá, szexkerülővé, ám jóval kevesebb szó esik arról, amikor a ritkuló intimitás hátterében a férfiak problémája húzódik meg. Pedig a 30-as, 40-es férfiak körében igen gyakori egy olyan betegség kialakulása, amely, ha nem kezelik, hosszú távon akár teljesen tönkreteheti egy pár szexuális életét. A prosztatagyulladás , vagy más néven prosztatitisz ugyanis nagyon kellemetlen tüneteket okozhat.

A ritkuló intimitás hátterében a férfiak problémája is meghúzódhat.
A ritkuló intimitás hátterében a férfiak problémája is meghúzódhat. Fotó: Getty Images

Mi ez a betegség?

A prosztatagyulladás nem összekeverendő a prosztata jóindulatú megnagyobbodásával , mely jellemzően az idősebb férfiaknál jelentkezik. A prosztatitisz épp az 50 alatti, de főképp 30-as, 40-es férfiakat érinti, formáját tekintve lehet akut és krónikus, kialakulásának oka alapján pedig bakteriális és nem bakteriális. Az esetek többségét, csaknem 95 százalékát sajnos épp a sokkal nehezebben kezelhető, jóval tovább elhúzódó krónikus, nem bakteriális prosztatagyulladás teszi ki, melyet a szakirodalom krónikus kismedencei fájdalom szindrómaként is leír. Míg a bakteriális prosztatitisznél már a nevében szerepel, hogy a betegséget baktériumfertőzés okozza, mely jellemzően a húgyhólyagból vagy a véráramból kerül a dülmirigybe (azaz a prosztatába), addig a nem bakteriális prosztatagyulladás hátterében több tényező is állhat, például a stressz. Okozhatja továbbá:

  • a területet ért trauma (sérülés vagy műtét);
  • bármilyen eszköz, például katéter behelyezése a húgycsőbe;
  • korábbi húgyhólyag- vagy húgycsőfertőzés;
  • nemi úton terjedő betegségek (STD-k);
  • kiszáradás.

Ezért kerülheti az intimitást a férfi

A prosztatitisz további tünetei:

  • vizeletürítési nehézségek, a vizelet akadozása;
  • fájdalmas, égő érzés vizeletürítés közben;
  • zavaros vagy véres vizelet;
  • influenzaszerű tünetek (ez általában a bakteriális fertőzés miatt kialakuló prosztatitiszre jellemző).
  • Képzeljük el, hogy a gyulladt prosztata akár folyamatosan fájdalmat okoz az érintett férfiaknak a szeméremtájék teljes területén, beleértve a heréket, az azok mögötti területet, a belső combot, sőt a farpofákat is. Mindez odáig fajulhat, hogy már a hosszabb ideig tartó ülés vagy járás is nehézséget okoz. Ehhez társulhat gyakori vizelési inger és vizeletcsöpögés, utóbbi akár még magömlés után is. De sajnos az sem ritka, hogy maga az ejakuláció is fájdalommal jár. A fájdalmak és kellemetlenségek pedig értelemszerűen elvonják a fókuszt az intimitástól, csökken a libidó, sőt egyes esetekben még az erekció sem olyan erős, mint a betegség előtti időkben. A férfi mind frusztráltabbá válik, mert bár szeretne teljesíteni, az egyre nehezebben megy számára. Ráadásul sokszor hosszú idő is eltelik, mire kiderül, hogy mi okozza a problémát. Ennek oka pedig gyakran abban keresendő, hogy az erősebbik nem tagjai nem szívesen fordulnak orvoshoz, pláne intim gondokkal. Csakhogy a halogatás tovább ronthat az amúgy is rossz helyzeten, ráadásul maga a kezelés is sokszor hosszú időt igényelhet, főképp, ha nem akut prosztatagyulladásról van szó, hanem a krónikus, nem bakteriális változatról.

    A nők így segíthetnek párjuknak

    Ne feledjük azonban, hogy egy párkapcsolatban bármelyikük problémája mind a két felet érinti, így - akármilyen furcsán is hangozhat - a nők is megszenvedhetik a prosztatitiszt, csak ők inkább lelkileg. A legrosszabb talán az, ha fogalmuk sincs arról, hogy a párjuk azért kezdeményez egyre ritkábban vagy utasítja el partnere közeledését, mert kellemetlen tünetekkel küzd. Ilyenkor a nők elkezdhetnek kételkedni saját vonzerejükben, a párkapcsolatukban, visszautasítottnak és frusztráltnak érezhetik magukat. A megoldás azonban semmiképp sem a sértődés vagy a szakítás! Ha egy pár két tagja igazán szereti egymást, akkor egyrészt a férfinak erőt kell vennie magán és akármilyen kellemetlen, megosztani problémáit a társával. Másrészt a nőnek kellő empátiával és türelemmel kell állnia ehhez a helyzethez, a férfira nehezedő stressz ugyanis ronthat a betegségen - mint ahogy annak kialakulásában is szerepet játszhatott. Fontos tehát, hogy megbeszéljék a problémát, illetve, hogy tisztában legyenek vele: a tünetek csak akkor javulhatnak, ha szakorvosi vizsgálat kideríti azok okát.

    Amennyiben beigazolódik a prosztatagyulladás, még akár hetekig, hónapokig eltarthat, mire sikerül kilábalni ebből a sokszor makacs betegségből, ez pedig ismét kihívást jelenthet mindkét fél számára. Ha azonban megfelelően kommunikálnak a panaszokról, a bennük felmerülő félelmekről, kétségekről, miközben az előírt kezelést is betartják, úgy jó eséllyel a férfi egészségesen, a párkapcsolat pedig megerősödve kerülhet ki ebből a helyzetből.

    Az intimitás nem kerülendő, sőt!

    Kíváncsi, hogyan működik a prosztata? Cikkünkből megtudhatja.

    Jó hír, hogy a szexuális együttlétekről nem kell lemondani, sőt! Kutatások bizonyítják, hogy épp az tetézheti a bajt, ha ilyenkor egyre ritkulnak a szeretkezések, a prosztata ugyanis nem képes kiürülni, a benne lévő pangó váladék pedig fokozhatja a gyulladást. Az együttlétek megkönnyítésére, ha kell, alkalmazhatunk fájdalomcsillapítót, vagy akár a helyileg ható gyógynövényes kúpok is segíthetnek a panaszok enyhítésében, és így a férfi képes lesz az együttlétre koncentrálni. Márpedig minél gyakoribb a kielégülés, azaz a dülmirigy kiürülése, annál könnyebben enyhülhetnek a kellemetlen tünetek is. Ráadásul a kielégítő szexuális együttlét boldogsághormonokat, a többi között oxitocint szabadít fel, amely tovább oldhatja a szorongásos, depressziós tüneteket. Aki pedig esetleg a merevedési gondok miatt aggódik, annak érdemes tudnia, hogy a szakemberek szerint az esetleges erekciós problémákat nem a betegség okozza, azok eredete pszichés, tehát fejben dől el, amin minden apró sikerélmény javíthat.

    Mi segíthet még?

    Az orvos által felírt gyógyszerek (bakteriális prosztatitisz esetén antibiotikum, gyulladáscsökkentők és fájdalomcsillapítók, nem bakteriális esetén csak az utóbbi kettő) mellett ajánlottak az életmódbeli változtatások. Ilyenkor kerülendő:

    • a hosszú ideig tartó ülés,
    • az ágyékot megterhelő testmozgás, mint például a lovaglás vagy a biciklizés,
    • továbbá az alkohol, a koffeintartalmú italok, az erős fűszerek és zsíros ételek is mind negatív hatással lehetnek a prosztatára.

    Ezeken túl pedig az alábbiakat érdemes betartani, megfogadni és gyakorolni:

    • Figyeljünk az egészséges táplálkozásra, a megfelelő folyadékfogyasztásra és az optimális testsúly fenntartására.
    • Mozogjunk rendszeresen, erősítsük a medencealapi izmokat például Kegel-gyakorlatokkal.
    • Tanuljunk és alkalmazzunk stresszkezelési technikákat.
    • Ha szükséges, kérjük pszichológus segítségét a szorongással való megküzdéshez. Amennyiben a szakember úgy látja, akár javasolhatja pszichiáter bevonását is, aki szükség esetén szorongásoldó készítményeket is felírhat.
    • Vegyünk kellemes, akár gyógynövényes ülőfürdőket.
    • Használjunk gyógynövényes, helyileg, a prosztata környékén ható végbélkúpokat, amelyek enyhíthetik a panaszokat.
    • Figyeljünk a megfelelő intim higiéniára.
    • Együttlétekkor használjunk gumióvszert.

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +15 °C
    Minimum: +6 °C

    Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra