A szürke hályog napjainkra elterjedt kezelési módja, a hályog eltávolítása a szemorvosi tevékenység leghálásabb része, hiszen a beteg látását az esetek 90-95 százalékában képes visszaadni, így fontos eszköze az önállóság megőrzésének, a munkaképesség és életminőség javításának.
A cataracta műtéti megoldását, a hályogszúrást már az ókori Babilóniában is ismerték. Az eljárás során az asszisztens leszorította a páciens fejét, míg orvosa egy tű vagy más hegyes eszköz segítségével az elszürkült lencsét kimozdította eredeti helyéről, ami így elsüllyedt a szem hátsó-alsó részében. Ez a fajta "operáció" valamivel tisztább látást eredményezett, és néhányan visszanyerték a hályog következtében elveszített látásuk és munkaképességük egy részét. Vándorló hályogszúrók még a XIX. században is mindennapos jelenségnek számítottak.
A XX. század a cataracta gyógyításában óriási fejlődést hozott. Korszakos jelentőségű volt a korábbihoz képest a zárt tokos lencsekivonás technikája, amikor a szem elülső felszínén ejtett műtéti seben keresztül az elszürkült lencsét - tokjával együtt - egészben eltávolították a szemből, majd a sebet zárták. A különböző sebkészítési és sebzárási technikák kidolgozásával a műtétek biztonsága egyre nőtt. Az optikai rehabilitációt kezdetben - az eltávolított lencse törőerejét pótló - erős (+10,0 - + 13,0 dioptriás) szemüveggel, esetleg a szem elülső felszínére helyezhető kontaktlencsével oldották meg.
A látási rehabilitációt - meglepő módon - a második világháború forradalmasította. Az angol pilóták szemébe került plexiszilánkokról (amelyeket nem sikerült eltávolítani) kiderült, hogy a sérült szemek viszonylag jól elviselik. Riedly angol szemészorvos nevéhez fűződik az a felismerés, hogy plexiből a szembe beültethető műlencsét lehetne készíteni. A műlencsét kezdetben a szivárványhártya elé, az elülső szemcsarnokba ültették be.
A kutatás azonban nem állt meg. A továbbiakban a műtéti technika fejlődésével és az ezt elősegítő operációs mikroszkóp kifejlesztésével lehetővé vált a nyitott tokos hályogkivonás és a műlencsének az eredeti helyére, a hátsó szemcsarnokba történő beültetése. Ennél a technikánál a lencsét nem egészben távolítják el. A műtét során az elülső lencsetok meghasítása és részleges kimetszése után a lencsemagot és a lencsekéreg maradványait eltávolítják, helyükre behelyezik a műlencsét, majd a sebet zárják. A hályogsebészet ezen módja ma Magyarországon széles körben elterjedt, hozzáférhető, így minden cataracta miatt látáscsökkent beteg számára biztosítható a műlencse-beültetés és az optimális optikai rehabilitáció, aminek társadalombiztosítási feltételei is adottak.
Mivel a modern ember látását lehetőleg azonnal szeretné visszakapni és a gyógyulási időt is a legrövidebbre szeretné csökkenteni, a fejlesztőknek új kihívásokkal kellett megbirkózni. A megoldást az összehajlítható, puha (szilikonból vagy lágy akrilátból készülő) lencsék adták. Ez a lencse lehetővé teszi a korábbinál kisebb, ezért hamarabb gyógyuló műtéti seb készítését. A legújabb, s egyre terjedő műtéti technika a phakoemulzifikáció. Ezen műtét során elegendő mindössze 2-3 mm-es sebet ejteni a szemen, amelyen keresztül a sebész egy ultrahanggal működő eszközt vezet be. Az ultrahang energiája apró darabokra töri, mintegy elfolyósítja a hályogot, így a lencsemagot könnyen ki lehet szívni a műszer központi csövén. A beültetett, összehajtható lencsék végleges alakjukat végleges helyükön veszik fel. A műtéti seb kicsisége miatt varratokkal történő sebzárásra nincs is szükség. Ezzel a módszerrel a hályogműtét gyakorlatilag ambuláns műtétté egyszerűsödött. A technika általános elterjedésére azonban még várni kell. A műtét elvégzéséhez elengedhetetlen készülék rendkívül költséges, de egyre több szemosztályon megtalálható. Ugyanakkor az új műtéti technika a szemsebésztől is speciális tudást, gyakorlatot kíván.
A phakoekmulzifikáció egyelőre nem tudja teljesen kiszorítani a ma már "hagyományosnak" tekintett nyitott tokos műtétet, hisz maga a műtét az új technikával hosszabb ideig tart, ami egyes belszervi vagy mozgásszervi betegségeknél hátrányt jelenthet, másrészt kemény lencsemag esetén megnő a komplikációk veszélye.
A legjobb, ha a műtétről való döntést a beteg szemorvosával együttesen hozza meg. A döntésnél figyelembe kell venni a beteg napi életkörülményeitől függő látásigényét, a fennálló egyéb betegségeket, gyógyszer-túlérzékenységet és a szürke hályog állapotát egyaránt.
A téma kapcsán el kell oszlatnunk egy félreértést, ami már-már kitörölhetetlenül befészkelte magát a köztudatba. A lézeres hályogműtétről van szó. A cataractát lézerrel ma sehol a világon nem gyógyítják! Amikor a laikusok erről beszélnek, minden bizonnyal az előbb részletezett, ultrahanggal működő phakoemulzifikációra gondolnak. A lézernek a hályogok kezelésében - napjainkban - az alábbi esetben van létjogosultsága:
- Zöld hályog esetén, ha a szem belnyomásának normalizálására vagy egyensúlyban tartására a konzervatív (gyógyszeres) kezelés nem elegendő,
- a korábban már cataracta műtéten átesett szemben kialakult ún. utóhályog esetén.
X.évf./4.szám
