Fülápolás a mindennapokban: hallatlanul egyszerű

Fülünk meglehetősen elhanyagolt érzékszervünk: legtöbben egyáltalán nem is foglalkozunk vele, csak amikor már komoly baj van.

A fül gondos ápolásával, hallásunk állapotának rendszeres tesztelésével nagyon sokat tehetünk azért, hogy öregebb korunkban ne alakuljon ki az időskori nagyothallás.

Tesztelje hallását

Álljon meg, és csukja be a szemét. Álljon valaki ön elé, körülbelül fél méterre, és mondjon el egy tetszőleges mondatot suttogva, két percen belül, amikor neki tetszik, de ön ne tudja előre, mikor fog a mondat elhangzani. Két perc után nyissa ki a szemét, és mondja el a segítőnek, mit súgott. Ha nem találta el, az korai halláscsökkenés vagy -vesztés jele is lehet, ezért fontos, hogy elmenjen egy hallásvizsgálatra, és a későbbiekben jobban óvja fülét, hogy elejét vegye a további hallásromlásnak.

Figyeljen környezete visszajelzéseire

Ha túl sokszor kap olyan megjegyzéseket, amik a hallására, illetve annak hiányára utalnak, ne sértődjön meg, inkább gondolkozzon el azon, hátha reális egészségügyi alapja van az olyan "gyanúsításoknak", mint "nem hallasz: talán valami baj van a füleddel"?

A fülzsír eltávolítása

A legtöbb embert nem tanítják meg gyermekkorában a megfelelő fültisztításra, esetleg csak annyit mondanak neki, hogy mossa meg este a fülét is szappannal. A közismert fültisztító pálcával pedig még kárt is okozhatunk, mert mélyebbre tömöríthetjük az összegyűlt fülzsírt, sőt ha túl mélyre toljuk, még a dobhártyát is perforálhatjuk. Fültisztításra alkalmazzunk gyógyszertárban kapható fülpucoló folyadékot, vagy ha úgy érezzük, ennyi nem elég, orvoshoz is elmehetünk, és kérhetjük a szakszerű fültisztítást, ezt általában egy vákuumtechnikai eszközzel végzik.

Fülbarát étkek

Napi 800 mikrogramm folsav bevitele lassítja a magas frekvenciájú hangok érzékelésének csökkenését. Fogyasszon zöld leveles zöldségeket, melyekben sok folsav van.

Védje a fülét

Ha hosszútávon vagyunk kitéve olyan erős zajnak, ami miatt fel kell emelnünk a hangunkat, ez akár 50%-kal is növelheti a szívroham kockázatát. Különösen igaz ez, ha otthon és a munkahelyen is érvényesül a zajártalom. Ezért ha ön, vagy valamelyik hozzátartozója zajos környezetben dolgozik, fontos, otthon minél kisebb zajterhelés érje: nem kell állandóan mennie a tévének-rádiónak, és a gyerekeket is megkérhetjük, hogy biztosítsanak kis nyugalmat a zajos helyen dolgozó szülőnek. Ha pedig szeszélyesen változó zajnak van kitéve, például szirénázás, nyugodtan fogja be a fülét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!