Ezért hoz elő emlékeket egyetlen illat

Mindenki emlékszik Proust híres regényére, és a benne lévő jelenetre, melyben a sütemény illata az emlékek egész áradatát indítja el. Milyen folyamatok állnak ennek hátterében - azaz, miért az orgona és a jácint a tavasz illata?

Hogy működik a szaglásunk?

Míg az ember úgy 10000 szagot tud megkülönböztetni, addig a gyakorlatlanok ezeknek maximum a felét tudják korrektül megnevezni. Gyakorlással ez az arány akár 98 százalékra is nőhet. Nagy a szagokkal kapcsolatban a személyes tapasztalatok szerepe.

Hol is éreztük azt az illatot?

Szaglásunk szocializáció kérdése Az, hogy szaglásunk segítségével egy ilyen vagy olyan jellegű illatot vagy szagot kellemesnek, avagy kellemetlennek tartunk, nagyban függ attól, hogy mit hozunk otthonról. Tudjon meg többet a szaglás kialakulásáról cikkünkből.

Sokszor emlékeztetnek egy helyre, ahol a szag érződött, vagy egy tevékenységre, amikor ez a szag volt a levegőben, esetleg egy személyre. Az illatokon keresztül pedig az események is felidéződnek, sőt egy-egy illat egyértelmű érzelmeket válthat ki belőlünk, pont ennek a felidéződésnek a hatására.

illat
Egy-egy illat egyértelműen érzelmeket válthat ki

Gyakran különbséget tesznek egy implicit, preszemantikus és egy szemantikus szagemlékezet között. A preszemantikus emlékezet spontán a szaghoz kapcsolódó helyre vagy tevékenységre emlékeztet. Ez a vizuális rendszeren át történik: az ember szinte maga előtt látja a helyzetet, például a karácsonyt vagy az orgonaillattal telített szép tavaszi napos délutánt.

Verbális rendszer

Mivel a szaglókéregben nincsenek leképezve az egyes szagok, azért ezek a látottakhoz kapcsolódnak. A szag pontosabb meghatározásához egy második, verbális rendszerre is szükség van, ami névvel azonosítja. Tehát a szagélmények feldolgozásában különbség van a szemantikus és az implicit emlékezet között.

Emberben néhány kellemetlen szag védőreflexeket válthat ki, például hányást . A limbikus rendszerrel és a hipotalamusszal fennálló szoros kapcsolat különleges helyzetet hoz létre a tanulási folyamatokban: A klasszikus kondicionálási helyzetekben a kapcsolat még nagyon hosszú idő alatt is csak nagyon nehezen bomlik meg. Például így válthat ki hányingert az étkezés helyszíne, vagy a halszag még évekkel a romlott hal evését követően.

Köszönjük Dr. Vida Zsuzsanna neurológus főorvos segítségét a cikk elkészítésében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!