Ez a csábos női pillantás tika

A szem fénytörési hibáit kutatva a tudósok meglepő eredményeket publikáltak.

Anatómia szempontból a normális, semmilyen rendellenességet nem mutató szemet emmetrópiás szemnek nevezik a szakemberek, és szemben a myopiás (rövidlátó) vagy hypermetropiás (távollátó) szemmel, ezzel mindeddig viszonylag kevés tanulmány foglalkozott. A népesség körében az emmetrópiás szemek a leggyakoribbak, az emberek 43,2 százalékára ez jellemző. Juan Alberto Sanchis-Gimeno, a Valencia Egyetem munkatársa éppen azért döntött úgy, hogy az egészséges fénytörési hibát mutató vagy egyéb betegségekben szenvedő látószervekre is.

Így épül fel a szem

A szem törőközegét a szaruhártya, a csarnokvíz, a szemlencse és az üvegtest alkotják. A szembe jutó fénysugarak áthaladnak a fent említett törőközegeken, miközben a fénysugarakat a retinára fókuszálják. A retina sejtjei továbbítják a fény által kiváltott élményt az agy meghatározott részébe, ahol a látott kép felismerése megtörténik. A szaruhártya görbülete nagyon fontos tényező, mivel ez gyakorolja a legnagyobb hatást a látáshibák típusára.

A fény a szem hátsó részébe a pupillán keresztül jut be. A pupilla körül látható körkörös, színes terület a szivárványhártya (írisz), amelyben a pupillát szűkíteni illetve tágítani képes izmok helyezkednek el. Ezek feladata a szembe jutó fény mennyiségének szabályozása a környezeti fényviszonyoknak megfelelően. Átmérője általában 3-4,5 milliméter, bár sötétben akár 5-9 milliméteresre is tágulhat.

A nők pupillája nagyobb

A Surgical and Radiologic Anatomy című lapban megjelent tanulmányban a szakember 379 minta alapján, nemekre bontva határozta meg a centrális szaruhártya (cornea) vastagságát, a teljes szaruhártya minimális vastagságát, a fehér részek közötti távolságot, valamint a pupilla átmérőjét. Bár a legtöbb kielemzett paraméter között nem mutatkozott különösebb eltérés a nemek között, az azért kiderült, hogy az egészséges emmetrópiás nők pupillája nagyobb átmérőjű volt, mint a férfiaké.

A szakemberek úgy vélik, a további kutatások során azt kell kideríteni, milyen eltérések vannak az emmetrópiás, a rövidlátó, valamint a távollátó szemek, illetve a különféle etnikumok látószervei között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!