Epekőre is van természetes segítség (x)

30 év felett gyakran találkozunk epeproblémákkal, melyek fő oka táplálkozásunkban rejlik: kedveljük a zsíros, "epét próbáló" ételeket és sajnos elhízásban is a világ élvonalában járunk. A diéta mellett azonban létezik természetes eredetű segítség is.

Tudja-e, hogy az epe fontos emésztőnedv és kiemelkedő szerepet tölt be a szervezetbe kerülő koleszterin eltávolításában is? Nem meglepő, hogy tízből nyolc epekő koleszterinből áll, amelybe sók rakódnak le. Ám az epével kapcsolatos panaszok korántsem csak a koleszterindús táplálkozásunkkal és epekővel hozhatók kapcsolatba.

Zsíros, nehéz, fűszeres

Az epénket leginkább próbára tevő tényező egyértelműen a táplálkozásunk, amely sok zsiradékot - ezen belül is jelentős mértékű állati eredetű zsírt - tartalmaz. Bár a zsírfogyasztás elősegíti az epehólyag kiürülését, a rendszeresen elfogyasztott, nagyobb mennyiséggel már szervezetünk sem tud megbirkózni, ez pedig az epe kiválasztásának zavarát is okozhatja - az elhízás már csak a sokak által ismert megjelenése a helytelen életmódnak. De epekövességhez vezethet még a koleszterint oldó epesavak hiánya, az epeutakat és az epehólyagot érintő gyulladások is, sőt a májműködés egyes zavarai is. Az epekő eleinte homokfinomságú szemcsék formájában van jelen, de akár több centiméteres rögökké is összeállhat. A homok, de főleg a nagyobb kövek izgatják, folyamatosan gyulladásban tartják az epehólyag falát, de még nagyobb probléma is bekövetkezhet, ha elzárják az epevezetékeket.

30 év felett gyakoribb

Fiatalabb korban ritkák az epekövességgel kapcsolatos panaszok, de aztán harmincéves kor felett annál gyakrabban jelentkeznek. Természetesen összefüggés figyelhető meg az elhízással is, a nagyobb testsúly fokozott veszélyt jelent. Végül, de nem utolsósorban pedig a nők gyakrabban szenvednek epeproblémákkal: míg életük során a férfiak tíz, addig a nők 20 százaléka találkozik epekővel vagy hozzá kapcsolódó panaszokkal. Már ha egyáltalán észrevesszük azokat: a kövek fele akár mindörökre észrevételen marad, sőt többségük panaszt sem okoz, vagy legalábbis nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Ha zsíros étel vagy kiadós lakoma után puffadást, emésztési zavart észlelünk, érdemes erre gondolni. Súlyosabb esetben viszont akár első alkalommal is görcsös formában, hányingerrel, a gyomortájékon vagy jobb oldalon, a bordák alatti heves fájdalommal jelentkezhet epénk problémája.

Gyógynövények az epés panaszok ellen A Rowachol termékekre gondolni:

  • epehajtó hatásúak emésztési zavarok, puffadás esetén,
  • görcsoldó hatásúak epekő vagy epeműtét utáni panaszok esetén,
  • gyulladáscsökkentők,
  • koleszterintermelés-csökkentők,
  • fogyókúra, elhízás esetén csökkentik az epekőképződés veszélyeit,
  • növényi eredetű, tiszta hatóanyagokat tartalmaznak.

A Rowachol termékcsalád két tagja különböző esetekre kínál megoldást. A Rowachol lágy kapszula kúraszerű kezelésre alkalmas, és esetenként a panaszokat okozó, nehéz ételek fogyasztása előtt fél órával ajánlott bevenni . A modern lágy kapszula a bélben oldódik. Aki nem kedveli az illóolaj ízét, megoldás erre. A Rowachol belsőleges oldatos cseppek a gyors hatást biztosítják, így például akkor használhatjuk, ha elfelejtettük, vagy nem tudtuk bevenni a kapszulát evés előtt, vagy epegörcs, epepanasz, puffadás jelentkezik étkezés után. Ilyenkor például kockacukorra vagy más élelmiszerre csepegtetve, bőséges folyadékkal leöblítve gyorsan enyhülhetnek panaszaink.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!