Zuhanyzás, fürdés: hogyan a legegészségesebb?

Ha óvni szeretnénk bőrünk egészségét, a kevesebb több. A legkíméletesebben akkor járunk el, ha hosszú, forró fürdő helyett gyors, melegvizes zuhanyt, szappan helyett a bőr nedvességtartalmának megőrzését szolgáló készítményeket választunk.

Van, aki el sem tudja képzelni a napját egy forró fürdő nélkül, télen pedig az amúgy zuhanypártiak is szívesebben választják olykor-olykor a hosszasabb kádfürdőt. Így vagy úgy, Magyarországon az a szokás, hogy naponta legalább egyszer fürdünk vagy zuhanyozunk - arról, hogy jól tesszük-e, megoszlik a szakemberek véleménye. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ez nem számít alapelvárásnak, sőt egyre többen vannak, akik részben ökológiai okokra, részben bőrük védelmére hivatkozva próbálnak egy napnál hosszabb időközöket tartani egy-egy zuhanyzás vagy fürdés között.

Szempontjaiknak van létjogosultsága: a forró vízben való hosszas ázás valóban nem tesz jót a bőrnek, hiszen szárító hatása révén megrongálja a bőr természetes védőrétegeként szolgáló zsírköpenyt (hidrolipid filmréteget). A hagyományos szappanok és tusfürdők hasonlóképpen hatnak, a túl gyakori, erőteljes radírozás, dörzsölés pedig - noha higiéniai okokból, a kórokozóktól való megszabadulás érdekében tesszük - tovább ronthat a helyzeten, mert apró sérüléseket hozhat létre a bőr felszínén, és a szennyeződések mellett a bőr egészségének megőrzéséhez fontos lipideket is eltávolíthatja.

A forró fürdő megnyugtató ugyan, de bőrünknek jobban kedvezünk ha a mindennapok során zuhanyt választunk

A forró fürdő megnyugtató ugyan, de bőrünknek jobban kedvezünk ha a mindennapok során zuhanyt választunk Mindezek figyelembevételével a szakemberek ezért először is azt javasolják, hogy a napi tisztálkodásnál vegyünk vissza mind a hőfokból, mind az időtartamból. A mindennapok során a gyors zuhany részesítendő előnyben, de akár zuhanyzásról, akár fürdésről van szó, forró helyett használjunk inkább meleg vizet, és 5-10 percnél ne időzzünk többet benne: higiéniai szempontból ez is tökéletesen kielégítő. A szárítkozást is végezzük kíméletesen: erőteljes dörzsölés helyett inkább óvatosan itassuk fel a vizet a bőrünkről, az előbbi eljárás ugyanis szintén mikrosérülések kialakulásához, így a fertőzésekre való fokozott érzékenységhez vezethet.

Ugyanilyen lényeges, mivel tisztítjuk bőrünket. A legtöbb szappan és egyéb közkedvelt tisztálkodószer szintén szárít, ezért - különösen, ha száraz, érzékeny a bőrünk - érdemes kímélő, allergén összetevőktől mentes mosakodó készítményeket használnunk. Ma már léteznek olyan tisztálkodószerek is, amelyek hidratáló komponenseiknek köszönhetően éppen a bőr nedvességtartalmának megőrzését, természetes védőrétegének helyreállítását segítik. A BIODERMA különleges megoldása az Atoderm Olajtusfürdő egy olyan szappan-, parabén-, színezőanyag és tartósítószermentes tisztálkodószer, amelyet a nagyon száraz, érzékeny bőr igényeinek figyelembevételével fejlesztettek ki. Az Atoderm Olajtusfürdő jelentősen javítja a bőr hidratáltságát: az eredmény egy hónapos használat után 39 százalékkal hidratáltabb bőr, valamint 24 órás hidratálás azonnal a zuhanyzás után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!