Ilyen az ideális otthon egy autista gyermeknek

Átadták Magyarország első, autistáknak kialakított mintalakását és tudásközpontját.

A tudásközpont és a mintalakás kifejezetten az autizmussal élők igényeihez igazodva épült meg. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója jelentős szakmai mérföldkőnek nevezte az épület elkészültét annak keddi átadásakor. Mint mondta, a mintalakás lehetőséget teremt arra, hogy a családokat a mindennapokban, egy számukra ideális térben segítsék, a konferenciateremben pedig szülőfelkészítőket és képzéseket, valamint a szakdolgozóknak konferenciákat tarthatnak.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke kiemelte: céljuk, hogy élhetőbbé tegyék a spektrumzavarral élők mindennapjait. Ennek a munkának az eredménye a 2022 tavaszán megnyitott Autista Mintaház és a most átadott mintalakás és tudásközpont is. Hangsúlyozta, hogy ma minden 15. magyar családot érint az autizmus problémája, így emberek sokaságának kell megküzdenie mindennap egy autizmussal élő családtag támogatásával, speciális igényeivel olyan hétköznapi élethelyzetekben is, mint a bevásárlás, orvosi vizsgálat, vagy közösségi program. „Az alapítvány elsődleges céljai között szerepel emiatt a társadalmi edukáció is” – fűzte hozzá.

A mintalakás célja annak bemutatása, hogyan lehet az autizmussal élő gyerekek szükségleteire alapozva olyan ideális környezetet teremteni, amelyben csökkenhet a szorongás, a feszültség, és a gyermek, illetve a szülő egyaránt jól érezheti magát – fogalmazott Szeleczki István, az Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrum vezető gyógypedagógusa. Kifejtette, az épület azért egyedülálló kezdeményezés, mert autizmusspecifikus akadálymentesítése lehetővé teszi, hogy a családok hétköznapi helyzetekben tapasztalhassák meg, autizmussal élő gyermekük miként képes használni a mindennapi élethez szükséges eszközöket, és a gyermek megismerhesse a használati tárgyakat is. A jelentkező családok a tervek szerint egyhetes bentlakásos formában próbálhatják majd ki a lakást. A szakemberek mentorálással segítenek nekik, tanácsokat adhatnak egy-egy viselkedési forma vagy helyzet megfelelő kezelésében.

A komplex diagnosztikai és terápiás feladatokat egyaránt ellátó Autista Mintaház koncepcióját a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány 2020 decemberében alkotta meg. Az épület 2022-es avatása óta több mint 1400 megkeresés érkezett autizmusspecifikus kivizsgálásra a mintaházhoz, és eddig csaknem 900 gyermek kapott ellátást, beleértve a gyógyszeres kezelést, a diagnosztikai vizsgálatot, a tanácsadást a szülőknek, a családterápiás segítést, valamint a gyógypedagógiai terápiát. Jelenleg 70 gyermek komplex gyógypedagógiai terápiája folyik, eddig mintegy 300 órányi felmérésen, csoportos és egyéni fejlesztésen vettek részt. A szakmai munkát 15-en segítik, köztük 3 gyermekpszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta szakorvos, 4 klinikai szakpszichológus és 5 gyógypedagógus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!