Egészséghősök: ki lesz a 2024-es év mentőse? Szavazz!

Harminc éve a pályán lévő mentőállomás-vezetőre, illetve siket gyerekeknek ingyenes elsősegély-oktatást biztosító mentőápolóra is leadhatjuk szavazatunkat az Egészséghősök pályázaton.

Aki nagy bajban van, annak az élete múlhat azokon a perceken, amikkel előbb érkeznek meg. Nemcsak a műszereket, hordágyat hozzák, de a nyugalmukat, szaktudásukat, emberségüket is. Ők a mentősök, akik áldozatos munkájukkal mindannyiunk tiszteletét kiérdemelhetik. Idén, az Egészséghősök pályázaton ezekre a hétköznapi hősökre is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Szavazz te is a jelöltekre, válasszuk meg együtt a 2024-es év mentősét!

Rajtad is múlik, ki lesz 2024-ben az Év mentőse díj győztese!

Szavazz te is: ki lesz a a 2024-es év mentőse?

A kategóriában számos jelölés érkezett, akik közül a szakmai zsűri öt mentőst választott ki. Őket erősíthetjük a szavazatunkkal november 24-ig. A jelöltek között szerepel:

Balogh István mentőtechnikus, aki 2009 óta dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál. Tizenöt éve vezet balesetmenetesen mentőautót, valamint a mentőmotoros szolgálat elindításában is részt vett. Saját bevallása szerint ezt a munkát tekinti a hivatásának. „Három kislány büszke apukája vagyok” – tette még hozzá.

Kiss Gábor mentőgépkocsivezető, aki 2017 óta dolgozik a soproni mentőállomáson. A mentőzést teljes mértékben hivatásának tekinti, szereti a kihívásokat és a változatosságot a munkájában. "Nincs annál nagyobb kincs, mint amikor valaki ránk bízza az életét" - hangsúlyozta a bemutatkozásában.

Nagy Csaba mentőápoló, aki húsz éve lelkiismeretesen végzi a munkáját. Jelenleg a szegedi mentőállomáson teljesít szolgálatot ápolóként, valamint hívásfogadóként. Emellett szabadidejében siket gyerekeknek tart ingyenes elsősegély-oktatást. „Csaba mindig a legnagyobb szaktudással, figyelemre méltó szeretettel látja el a betegeket, és így viszonyul a hozzátartozókhoz is” - írták róla.

Poroszkai Germán István mentőgépkocsivezető és mentőállomás-vezető, aki az Országos Mentőszolgálat Dunakeszi állomásán teljesít szolgálatot. 1994 óta dolgozik a mentőszolgálat kötelékében, ez idő alatt rengeteg beteget látott el. "Harminc év szolgálat után is minden nap úgy megy be dolgozni, hogy szereti a munkáját" - írták róla a jelölésekor.

Tóti András mentőgépkocsi-vezető, aki céljának jelölte meg, hogy tovább képezze magát a sürgősségi ellátásban. Az őt jelölő olvasóink egyhangúlag azt gondolják róla, hogy becsületes, lelkiismeretes, kedves és elhivatott, rátermett szakember. „Nagyon emberséges, áldozatkész, kedves” - írták róla.

Az Év mentőse díj jelöltjeire az alábbi linkre kattintva adhatod le a szavazatodat!

Kiemelt kép: OMSZ/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!